Leánykérés Harry&Ginny módra

Ginewra egy rövid novellája arról, hogy hogyan történt Harry és Ginny között a leánykérés... Egy álom ihlette :)

Ma van az utolsó kviddics meccs! Sajnos Ginny nem játszhat, mert a napokban volt egy sérülése, és nem engedtem, hogy játsszon. Nem tudnék a cikeszre figyelni, ha érte kéne aggódnom. Ronnal is megosztottam a tervemet, miszerint ha győzünk, a győzelmi buli alatt megkérem a kezét. Hiszen így csattant el az első csókunk is két éve. De most már nem szakítunk sose, már nincs Voldemort.

- Akkor ma este…? – kérdezte Ron.

- Igen. – vigyorogtam feszülten.

- Ne aggódj, Ginny nagyon boldog lesz. Igent fog mondani, szeret téged.

- Én is szeretem őt.

- Tudom, haver. Ha csak szórakoznál vele, már nem élnél. – vigyorgott. Hát, igen. Ron kinyírna, ha megbántanám Ginnyt. De eszemben sincs fájdalmat okozni neki. Ron elhallgatott, mert Gin közelített felénk.

- Sziasztok! – köszönt kedves mosollyal.

- Szia húgi! Én megyek átöltözni… - mondta és elindult az öltöző felé.

- Szia Gin! – suttogtam egy csók szünetben.

- Vigyázz magadra Harry! Biztos nem…?

- Biztos. Még nem vagy hozzá elég jól.

- De az utolsó meccs! Végzősök vagyunk!

- Gin! Nem ér annyit a kupa, hogy megsérüljél.

- Jaj, Harry! Ígérd meg, hogy vigyázol!

- Ígérem. Most mennem kell öltözni, mindjárt kezdünk.

- Szia! Hermionéval szurkolunk, én leszek az első, aki odafut hozzád és a kupához!

- Ígéred? – nevettem boldogan.

- Ígérem. – csókolt meg, majd az öltöző felé vettem az irányt.

- Ésss a Griffendél csapata! – kezdte a kommentárt Luna Lovegood. – A csapatkapitány, Harry Potter kezet fog a Mardekár csapat kapitányával… És kezdődik meccs! Madam Hooch felengedi a kvaffot! Kié lesz a kviddics kupa? – zengte álmatag hangon Luna. – Dean Thomas megszerzi a kvaffot, és bedobja! 10-0 a Griffendélnek! – Így ment ez még egy-két óráig, míg az állás 200-100 lett nekünk. El kell kapnom a cikeszt! Ezen múlik a győzelem! Rajtam és a mardekár fogóján dől el a kviddics kupa sorsa! Ha nem mi győzünk, várnom kell még a lánykéréssel. Ekkor megpillantottam a cikeszt és szélsebesen üldözőbe vettem. Az ellenfelem túl messze volt, üldözőbe vett, de nem ért be. A cikesz fölfelé emelkedett, és én eltűntem a ködben. Ködös, esős idő volt. Mikor az aranylabdát a tenyerembe zártam, megpillantottam Ginnyt. A kastély felé futott, valami baj van! Hermione futott utána. Mi történt? Utána akartam repülni, de akkor két gurkó csapódott belém. Elakadt a lélegzetem, nem bírtam a seprűn tartani magam. Iszonyú fájdalmat éreztem a mellkasomnál és a hátamban is. Megszédültem, és zuhanni kezdtem.

- HARRY! – hallottam messziről Ron kiabálását, majd a fölbe csapódtam, de magamnál maradtam, bár csak távolról érzékeltem a külvilágot. Dübörgés… mozog a föld… sikolyok… kiáltások… még mindig szorítom a cikeszt… nyertünk…

- Harry! Hallasz engem? – hallottam egy aggódó hangot. Ron? – Hívjátok Madam Pomfreyt!

- Gin… - hörögtem. Csak rá tudtam gondolni. Mi történt? Miért hagyott itt? Rosszul lett?

- Harry, ne aggódj, Ginny jól van! – felelte rekedten Ron, a könnyeivel küzdve. – Dean! Keresd meg Ginnyt!

- Gin… Hol vagy… Gin… mi… Gin… történt… Gin… szeretlek… Gin… - nyögdécseltem, majd elnyelt a jótékony sötétség, és már nem éreztem fájdalmat. De a cikesz még mindig a markomban volt.

*

Keservesen éreztem magam, Harry megcsalt… Nem szeret… Eszeveszetten futottam a kastélyba.

- Ginny! Várj! – kiabált Hermione. A szükség szobája előtt ért utol. – Mi történt? – felé nyújtottam egy fotót, amit a meccs alatt kaptam. A fotón Harry smárolt egy szőke libával. – Merlinre! Ez igazi? – bólintottam, majd a könnyek ellepték a szememet.

- Látni se akarom… - mondtam sírva. Nem gondoltam, hogy a szavaim meghallgatásra találnak és azt sem, hogy mi lett a meccs vége. – Gyűlölöm…

- Biztos van magyarázata…

- Éreztem, hogy mostanában titkol valamit. Bíztam benne…

- Ginny, ne sírj! – Órákig vigasztalt, egészen addig, míg dörömböltek az ajtón. Biztos Harry… Azt hittem előbb kezd keresni…

- GINNY! BENT VAGY?! – dörömbölt az ajtón valaki. De nem Harry, hanem Dean. Egy meglepett pillantást váltottam Hermionéval, és kinyitottam.

- Végre… végre… - lihegte. – Gyertek gyorsan…

- Győztünk? – kérdezte Hermione.

- Nem… tudom… Ginny… sajnálom… gyere!

- Hova? Mi az, hogy nem tudod? Még nincs vége?

- De vége van… Gyertek, majd meglátjátok. – mondta letörten, majd követtük. Rossz érzésem volt.

- Mione? Szerinted?

- Fogalmam sincs. Lehet, hogy valaki megsérült.

- Remélem nem.

*

Összetörten tartottam a gyengélkedőre, McGalagony varázsolt egy hordágyat, ami felvitte Harryt a gyengélkedőre. Láttam, mi történt… Láttam, hogy Ginny rohan a kastély felé, és hogy Harry őt nézi. A cikeszt nem láttam és a gurkókat sem. Láttam, ahogy belécsapódnak a gurkók, de ledermedtem. Túl messze voltam, nem tudtam elkapni, és belecsapódott a földbe. Borzalmas érzés volt. Nem volt teljesen magánál… Ginnyről beszélt. Ginnyt hívta. De hova ment a húgom? Pont most? És Hermione?

Benyitottam a gyengélkedőre és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Harry sápadtan feküdt az egyik ágyban, tele volt kötésekkel.

- Hogy van?

- Át kéne szállítani a Mungóba, de nincs szállítható állapotban. A két gurkó több csontját eltalálta, a gerincét is. Mikor a földre zuhant, a fejét is megütötte. Kómában van. – sápadtan hallgattam a diagnózist. Mást nem engedtek be, de megkértem a javasasszonyt, hogy Hermionét és Ginnyt engedje majd be. Mikor egyedül maradtam vele, a könnyeim megállíthatatlanul folyni kezdtek. Annyi mindenen mentünk keresztül, legyőzte Voldemortot! Tudjukki sem tudta megölni, erre két hülye labda… Mindig kiállt mellettem, nála jobb barátot el sem tudok képzelni. Ginny kap tőlem az biztos…

*

A balsejtelmem igazat sugallt, a gyengélkedőre tartottunk. Dean nem jött be.

- Én visszamegyek a klubhelységbe. Még egyszer sajnálom Ginny! Sziasztok! – köszönt el. Hermione kinyitotta az ajtót. Az ajtóból nem látszott Harry ágya… Ront pillantottam, körbe-körbemászkált.

- Hol a fenében voltatok?! – esett nekünk dühösen. De nem volt igazán dühös, a szemei könnyesek voltak.

- Mi történt?

- Hol voltatok? Miért futottatok el?

- Harry megcsalt. – suttogtam letörten. Egy pillanatig átsuhant rajta a döbbenet, aztán dühös lett. – Már nem szeret.

- Bolond vagy? Még hogy nem szeret?! Hah… - átnyújtottam felé a fényképet. Döbbenten nézte meg.

- Nem…  - Egyszercsak észrevett valamit. – 1977.

- Mi?

- A kép 1977-ben KÉSZÜLT! NEM HARRY VAN RAJTA! – most rajtam volt a döbbenet sora. – Ezért mentetek el? Harry hívott.

- Mi az, hogy hívott? Megsérült?

- Igen. Kómában van.

- MI?! – az elhúzott függönyű ágy felé tartottam, széthúztam, majd térdre rogytam. Harry halott sápadtan feküdt az ágyban mozdulatlanul. Keservesen zokogtam, miután Ron elmesélte mi történt. Az én hibám. Csak az enyém.

- De… titkolt valamit…

- Ma akarta megkérni a kezed…

- Komolyan? – néztem rá elhűlve. Merlinre! Mekkora barom vagyok! Édes istenem… Harry…

- Harry… - sírtam a szerelmem nevét. Minden az én hibám. Nem érdemlem meg a szeretetét, nem bíztam benne. Ő bízott, bízik bennem, de én egy féltékeny libának hittem.

- Ginny… Ne haragudj. Nem a te hibád. Harry meg fog gyógyulni.

- De az én hibám! Mi van… ha… meg…

- NEM! Harry életben marad, összeházasodtok és lesz egy rakat gyereketek.

- Bárcsak így lenne…

- Így lesz.

Napok teltek el Harry állapota cseppet sem javult, de legalább nem is rosszabbodott. Éjjel-nappal vele voltam, nem mozdultam az ágya mellől. Egésznap Harrynek meséltem egy csomó baromságot, de éreztem, hogy jót tesz neki a hangom. Hermione és Ron már miattam aggódtak, és kedvesen kifejtették, hogy nem vagyok normális, hogy Harryhez beszélek, mondván, hogy úgysem hall minket. Egyik reggel éppen a gyerek témát boncolgattam…

- Az első lányunk lehetne Lily, a fiunk James… - beszéltem lelkesen. Tudtam, hogy a szüleiről szeretné elnevezni a gyerekeit.

- James Sirius…

- Akkor James Sirius Po… - ekkor kaptam észbe, villámsebességgel megpördültem. Egy vigyorgó Harry Pottert pillantottam meg.

- Tee… Mióta?

- Úgy belemerültél, nem volt szívem félbeszakítani téged... – De nem fejezte be a mondatát, mert sírva ugrottam a nyakába.

- Szeretlek! – szipogtam.

- Én is kicsim! De miért itatod az egereket?

- Szórakozol velem? Aggódtam érted!

- És…

- Igen! – mosolyogtam.

- Mi igen? – értetlenkedett.

- Hozzád megyek.

- M… miii? – hápogott döbbenten.

- Ron elmondta, hogy meg szeretted volna kérni a kezem… A válaszom igen.

- Tehát leszel a feleségem?

- Igen. – mondtam boldogan és egy csókkal egymásba forrasztottuk a szót.

*

Miután letettük a RAVASZ vizsgákat, még a nyáron összeházasodtunk. Harry auror lett, én pedig kviddicseztem. Pár év múlva életet adtam James Sirius Potternek, rá egy évre Albus Perselus Potternek, majd még két év múlva Lily Luna Potternek. Boldogan éltünk, míg meg nem haltunk. Nem mégsem, még annál is tovább…

The End

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés