Szeretlek!

Egy rövid novella  Ginny és Harry szerelméről, Ginny szemszögéből.

Kétségbeesetten néztelek, de te győzedelmeskedtél. Legyőzted „Minden idők leggonoszabb varázslóját”. Lehetetlen küldetés volt, de neked sikerült. El sem hiszem. Percekkel ezelőtt halottnak hittünk, és a remény elhagyott minket. De élsz, és megmentetted a világot. Némán, de boldogan nézlek.

Már nem az vagy, akit kislány koromban szerettem. Akkor még csak, megtetszett a meséd, a történeted. Én már ötévesen kijelentettem, hogy Harry Potter felesége leszek. Akkor még a bátyjaim kinevettek, azt hitték, csak gyerekes rajongásról volt szó. Igazuk volt, míg meg nem pillantottam élőben tízéves, addig tényleg nem igazi szerelem volt. De akkor már nem a Kis Túlélőt szerettem, hanem Harryt. Meg sem mertem szólalni előtted, hátha valami badarság hagyja el a számat. Mikor megmentetted az életemet, menthetetlenül belédestem. Hermione segített rajtam végül.
- Járj másokkal is, észre fog majd venni! – mondta a drága jó barátnőm. És milyen igaza volt… Így kezdtem el járni, Michael Cornerrel és Dean Thomassal. De persze, nem egyszerre. Mikor ötödéves voltam (már egy éve megmertem szólalni a közeledben, és már veled is beszélgettem) furcsán kezdtél viselkedni. Akkor nem értettem miért. Mikor nem játszhattál kviddics meccsen, boldogan és győztesen vártunk, hogy megjöjjél a büntetőmunkáról. Mikor beléptél, összetalálkozott a tekintetünk. Futni kezdtem feléd, te is felém, és egy csókban forrtunk össze, az egész Griffendél szeme láttára. Akkor úgy éreztem minden álmom teljesült. Nem érdekelt Ron megdöbbenése, se Hermione „ugyeénmegmondtam” tekintete, se az, hogy egy csomó lány (köztük Romilda Vane) a pokolba kívánt. Boldog voltam, hogy Harry Potter barátnője lehettem. De az idill nem tartott sokáig, Dumbledore halála után szakítottál velem.

Hogy miért?
Kihasznált?
Nem.
Megcsalt?
Nem.
Már nem szeret?
Még mindig szeret.
Rájött, hogy te nem szereted?
Szeretem!
Akkor miért?

Egyszerű, túl tengett a megmentési kényszere. Félt, hogy ha Voldemort megtudja, hogy szeret engem, bajom esik. Csak az nem jutott eszébe, hogy mindenki ismeri annyira, hogy ha Voldemort Draco Malfoy-jal zsarolja meg, őt is meg akarná menteni.

Mikor eltűnt Ronnal és Hermionéval szörnyen éreztem magam, nem sírtam. Fájdalmam mélyebb volt a könnyeknél. Egy dolog éltetett, hogy akármi történik velünk, ő mindig szeretni fog. De vajon, ebben a pillanatban is szeret még?

Ronnal és Hermionéval távoztál az ujjongó tömeg gyűrűjéből, messziről figyeltelek. A szemedben bánat ült. Tudtam, hogy magadat hibáztatod Fred, Lupin és Tonks halála miatt. Pedig nem miattad haltak meg, hanem egy szebb és boldogabb jövőért. Robotként tettem a dolgomat, csak rád gondoltam. Senki és semmi másra. Pár óra múlva meghallottam a hangod.

- Ginny… - megpördültem a tengelyem körül, mögöttem álltál.
- Ülj le. – mutattam magam mellé.
- Beszélnünk kéne.
- Tudom. Mi lesz velünk?
- Tudom, hogy valószínűleg, már találtál valaki mást, de én még mindig szeretlek. – elhűlve meredtem rád, dühös voltam.
- Mi az, hogy találtam valaki mást?! Megőrültél?! Mindig is téged szerettelek és mindig csak téged foglak szeretni! Szeretlek! – nem válaszoltál, helyette szenvedélyesen megcsókoltál. Elöntött a boldogság és az öröm. Hogy ez, mennyire hiányzott!

- Jövőre együtt leszünk hetedévesek… - mondtad csillogó szemekkel.
- Jaj, de jó! Együtt mehetünk órára… stb…
- Igen.

Egy évvel később

- Ginny… szeretnék kérdezni valamit… - kezdted bátortalanul az év utolsó napján.
- Igen? – hirtelen letérdeltél elém.
- Ginevra Molly Weasley leszel a feleségem? – Ez a valóság? 13 éve erről álmodom.
- IGEN! – ugrottam boldogan a nyakába. – Feltéve, ha nem hívsz többet Ginevrának…
- Oké. – vigyorogtál. – Szeretlek Ginny!
- Szeretlek Harry! Szeretlek!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés