Ti még nem is tudjátok, hogy mi történt velem… Ez az én felelőtlenségem következménye. Évek, lassan évtizedek óta nem hallottatok felőlem. Azóta nem adtam hírt magamról, mióta Sirius felesége lettem. De szép évek is voltak azok! Kezdetben úsztam a boldogságban, de mindez Lily és James halálakor megváltozott. A háború kegyetlenül megkövetelte az áldozatokat, és ez egyre több szenvedéssel járt. A napjaim nagy részébe bekúszott a boldogtalanság és az egyre növekvő aggodalom. Féltettem Siriust, aki egyre később járt haza este és féltettem a hasamban növekvő és az idősebb gyermekemet. 1980-ban szültem meg a lányomat, Camilla Nancy Blacket, és még ugyanabban az évben, ismét teherbe estem. Sirius egyszerűen imádta Millit, ahogy én is. Minden napjaimat vele töltöttem.

***

- És akkor a herceg megcsókolta Csipkerózsikát, aki szerelme csókjától egyből felébredt…
- Méégy! – kérlelt a kincsem. Október 30-a estéje volt.
- De hát vége a mesének! – ellenkeztem nevetve.
- Nem ba! – nézett rám az édesapjától örökölt kiskutya szemeivel. Még jobban kacagni kezdtem, önfeledten. Jelenleg nyolc hónapos terhes voltam és jót tett egy kis vidámság.
- Ma nincs több mese, kincsem!
- Mi a baj, hercegnőim? – lépett be a szobába Sirius.
- Meszét akarok! – nyafogott Milli, hiába, tiszta apja. Belsőleg. Külsőleg rám ütött.
- Ma nincs több mese, mert holnap megyünk a keresztszülőkhöz! És Harryhez…
- De júú!
- Na látod… Jó éjt, kis hercegnőm!
- Ciasztok, jóccakát! – köszönt el egy ásítás keretében Milli, majd becsukta a szemét. Pár perc múlva már aludt is. Mosolyogva távoztunk a szobából, de a lépcsőnél megszédültem.
- Nancy! Jól vagy? – kérdezte aggódva, miután elkapott. Arcán mély aggodalom tükröződött.
- Sirius… - suttogtam, majd folyni kezdtek a könnyeim. Hiába a hormonok…
- Gyere, ülj le, kicsim! – vezetett egy fotelhoz. – Mi a baj?
- Félek… Nem élném túl, ha elveszítenélek… Szeretlek!
- Én is, Nancy! Nem fogsz elveszíteni, én mindig melletted leszek! – súgta, de a hangja megremegett. Ő sem volt biztos benne. – a szülésnél is! – mondta mosolyogva. Hát igen… Millit se tudtam volna megszülni, ha nincs ott.

Másnap reggel hárman indultunk Godric’s Hollowba. Milli maga volt a megtestesült vidámság.
- Sziasztok! – nyitott ajtót vidáman Lily. Boldogan átöltem, míg Milli Harryhez szaladt, James pedig Siriust üdvözölte.
- Hogy vagytok? – kérdeztem.
- Képzeljétek… Harry szerelmes!
- Komolyan? – röhögött Sirius, az egyéves Harry pedig durcás képet vágott.
- Kibe? – kérdeztem.
- Ginny Weasleybe. Múlt héten voltunk náluk, két hónapja született az első kislányuk, Ginny.
- Hat fiuk van?
- Igen.
- Úristen! – nevettem. Hat fiúval nehéz lehet bírni, szegény Molly…
- És te hogy vagy? – fordult felém James.
- Köszi, jól. Bár kicsit nehezebben viselem, mint az előzőt…
- Fiú lesz, vagy lány? – kíváncsiskodott Lily.
- Fiú.
- Mi lesz a neve?
- Jaj, srácok! – jajdult fel Sirius – Ezt ne is említsétek! Éjjel-nappal ezen veszekszünk!
- Pontosabban te veszekszel! – mondtam durcásan.
- Nem is! Te! – mondta ő, mire Lily és James fetrengeni kezdett a röhögéstől.

Másnap elég rosszul éreztem magam, Sirius aggódott is miattam. Szédültem, émelyegtem és hánytam is. Pedig ez a nyolcadik hónapban nem szokás. Millire Jen vigyázott, Sirius nem akarta, hogy megterheljem magam. Egésznap pihenésre lettem ítélve, míg Sirius dolgozni ment. Igen, halloweenkor.
Délután Dina eljött meglátogatni, remekül elbeszélgettünk. De egyszer csak begörcsölt a hasam, és felkiáltottam.
- Nancy! Mi a baj?!
- Fáj… - nyögtem.
- Gyere… segítek! Beviszlek a Szent Mungóba! – mondta, de még a hoppanálás előtt elájultam.

Arra ébredtem, hogy fáj. A gyógyítók azt mondták, hogy most fogok szülni. Hol van Sirius? Miért nincs mellettem? Egyszer csak beszélgetés foszlányokat hallottam nem messze magam mellől.
- Dina…
- Remus?
- Igen, én vagyok.
- Nem tudod, hol van Sirius? Nancynek szüksége van rá, elég rosszul van.
- De tudom.
- Baj van? Remus, mondd már mi történt!
- James… és Lily… - remegett meg a hangja.
- Mi van velük?
- Meghaltak… Tudjukki…
- Szent ég! És Harry?
- Ő túlélte.
- De hogy jutott be Tudjukki a házukba?
- Sirius elárulta őket Neki.
- Nem, az nem lehet…
- Majd megölte Petert…
- NEM! – sikított fel Dina. – Hogy tehette? Alávaló gyilkos!
- Mosd ki a szádat, mielőtt a férjemről beszélsz! – sziszegtem dühösen. A könnyeimtől nem sokat láttam és a hasam is nagyon fájt.
- De…
- Ő nem ölt meg senkit! – kiáltottam fel hisztérikusan. A hasam görcsbe rándult és ismét felsikoltottam. Elfolyt a magzatvíz, most fogok szülni.

A szülésbe kis híján belehaltam, de harcoltam a gyermekeimért. Nem hagyhattam árván Millit és a leendő fiamat. Mi történhetett? Sirius valóban bűnös? Nem lehet… Nem hagyhatott itt most…

Pár órával később meggyötörten, de halvány mosollyal az arcomon vettem karjaimba fiamat. A neve Benjamin Sirius Black lett. Jen szerint nem lenne jó a fiamnak, mivel mindenki tudná, hogy az apja gyilkos. Erre a fejéhez vágtam, hogy nem gyilkos, és maradt ez a neve.

Hetekig feküdtem az istápolyban, nem voltak hajlandóak kiengedni. Őrjöngve vettem tudomásul, hogy lemaradtam a férjem tárgyalásáról. Életfogytiglant kapott. Emiatt a hír miatt még egy hónapig gyengélkedtem, de utána ismét én neveltem Millit és Bent.

Próbáltam meglátogatni Siriust, de idáig nem sikerült. Most végre sikerült! Itt lépkedek Azkaban nyomasztó folyosóin. Rossz belegondolni, hogy Sirius egy éve be van ide zárva. Remélem, bírja épp ésszel. Tudnia kell, hogy hiszek benne.
Megpillantottam. Kifejezéstelenül feküdt az ágyán. Máskor csillogó fekete haja, csimbókosan tapadt a fejére, a ruhái szakadtak voltak.
- Sirius… - suttogtam, mire felkapta a fejét.
- Nancy? – bólintottam. Felugrott és a rácsokhoz futott. Csókot leheltem az ajkára, már amennyire a rácsok engedték. Mindkettőnk szemeit könnyek lepték el.
- Tudom, hogy ártatlan vagy.
- Te… hiszel nekem? – kérdezte döbbenten. Mint egy kisfiú, aki reménykedve kérdezi, hogy nem lehet-e, hogy mégis létezik a Mikulás.
- Persze. Sosem lennél képes ilyesmire, ennyire rossz emberismerő nem vagyok – mondtam, mire egy apró mosoly suhant át az arcán.
- Bárcsak, megbosszulhatnám… átkozott patkány!
- A bosszú nem old meg semmit. Mi történt?
- Nem én voltam a titokgazda, hanem Peter. Ő árulta Jamest és Lilyt. Elmentem hozzá, dühös voltam… Elkezdett kiabálni… Majd levágta az ujját, felrobbantotta az utcát, és patkányként távozott. Veled… mi van? A baba?
- Megszületett, a neve Benjamin Sirius Black.
- A Benjamint én mondtam…
- Tudom.
- Mikor szültél? Nem voltam melletted…
- 1981. november 01. – Sirius jól láthatóan elsápadt, már amennyit le tudott adni halovány színéből.
- De…
- Koraszülött lett, de jól van. Jaj… Annyira hiányzol… - fakadtam ki.
- Te is. Ha tudnád mennyire…
- Szeretlek!
- Én is szeretlek, kicsim! Üzenem a hercegnőnknek, hogy őt is nagyon szeretem.
- Kiszabadítalak.
- De veszélyes…
- Nem számít, nem lesz semmi bajom. Sirius… én így nem tudok élni.
- Féltelek.
- Tudom, én is téged.
- Ígérem, Nancy… Egy napon ismét együtt leszünk mi négyen.
- Ígérem, hogy örökké várni fogok rád. De kérlek, azt is ígérd meg, hogy nem őrülsz bele.
- Ígérem. A hited erőt ad a túlélésre. – egyre közelebb araszolt az engem kísérő dementor…
- A fiad is Black lett.
- Köszönöm. Minden éjjel rátok fogok gondolni.
- Mi meg rád.
- Egy napon ismét boldogok leszünk!
Egyre távolodtam tőle, nem tudtam elszakadni a szeretett kék szempártól. Magam sem hittem az ígéreteinkben, de már volt elég indokom megtanulni, hogy a remény hal meg utoljára!