Holnap kezdődnek a vizsgák! Lily
Nem mondod? Nancy
Annyira félek… Lily
Te? Én hónapokat hiányoztam! Nancy
De segítettünk neked bepótolni… Lily
Te meg Végigtanultad az évet! Ne parázz már! Nancy
Valamit nem mondtam még… Lily
Mit?! Hogy mi vett rá arra, hogy egy nappal a vizsgák előtt levelezzél órán? N
Igen. James megkérte a kezem. L
MI?! Jaj, de jó! Gratulálok… De, ugye igent mondtál? N
Nem egészen L
Tessék?! Nemet mondtál?! Meghibbantál? N
Nem. Igent mondtam, de mondtam neki, hogy még korainak tartom az esküvőt L
Már megijedtem, hogy megbolondultál… Így oké. Leszel a tanúm? Siriusszal július 15-én összeházasodunk. N
Persze! L

- Miss Evans! Miss McWint! Díjaznám, ha rám figyelnének levelezés helyett! – hangzott McGalagony mérges hangja. McGalagony professzor nem volt igazán mérges, hiszen minden diák túlélte a harcot, és kiderült, hogy én is élek. Azóta nem küldött senkit büntetőmunkára, főleg, mert egy büntetőmunka miatt történtek azok a szörnyű események. Eddig még senkinek nem beszéltem a történtekről, de tudom hamarosan sort kell kerítenem rá.

Sirius, James, Lily, Jen, Dina, Remus és Alice a Szükség szobájában várták, hogy elmeséljem a velem történteket. Ne aggódjatok, nem lesz hosszú.

***

„Kábán nyitottam ki szemeimet, de nem a megszokott fehér, repedezett plafont pillantottam meg, hanem egy ismeretlen környezetben ébredtem. A fehér ágy és a fehér falakból a Szent Mungóra következtettem. Furcsán gyengének éreztem magam, de felkelni azért még tudtam. Vajon, mi lehet Siriusszal? Ő is megsérült! Add drága Merlinem, hogy életben maradt! Nem tudnék nélküle élni. Ez a kínkeserves időszak, amit mellette, de mégis távol töltöttem tőle, pokolian fájdalmas volt. Nem akarok többet azzal a tudattal ébredni, hogy nem csókolhatom, és nem ölelhetem. Nem kérhetek tőle vigasztalást, nem kérhetek tőle semmit. Alig várom, hogy ismét láthassam, és végre kibéküljünk. Ez a hetedév rengeteg próba elé állította szerelmünket, és nagyon nehezen álltuk ki. De a legnehezebb része még hátra van. A kibékülés, és túlélni a következő csók pillanatáig.
Minden nélküle töltött pillanat egy örökkévalóságig tartó szenvedésnek felel meg. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én így. Életem a Sirius iránt érzett szerelemről szólt, nélküle az életem értelmetlen szürke tenger. Hú, de költői lettem hirtelen! Ennyire bevertem a fejem?
Azt hiszem, jobb lenne keresni egy gyógyítót, mert egyrészt azt sem tudom, hogy meddig feküdtem eszméletlenül, másrészt talán el tudja intézni, hogy minél előbb láthassam Siriust. Az utóbbi a legfontosabb, de erre már biztosan rájött mindenki.
Már éppen nyúltam a kilincs felé, mikor csuklyás alakok rontottak a szobába. Az egyik gúnyos megjegyzéssel kísérve megfogta a karom, majd elkábított. Mindez olyan gyorsan történt, hogy levegőt venni is alig volt időm. Tehát, ismét elraboltak.
Egy dohos, koszos cellában tértem magamhoz, de nem volt időm körülnézni, mert valaki erősen megragadott és vonszolni kezdett. De nem hagytam magam annyira, mert csíptem, rúgtam, haraptam és karmoltam.
- Maradj nyugton, koszos kis sárvérű! – vágott le egyet, és tovább cipelt egyenesen Voldemort Nagyúr elé.
- Á, Miss McWint örvendek! – köszöntött leplezetlen gúnnyal a hangjában, dühös pillantással válaszoltam. – Hajlandó vagy beállni a híveim közé? – kérdezte, rögtön a tárgyra térve.
- Soha!
- Rendben, akkor erőszakhoz kell, hogy folyamodjak. Te vagy az első sárvérű, akinek felajánlom... Coercion*! – A fejemből lassan eltűntek a gondolatok, egy valami zengett a fejemben, de az teljes hangerővel, engedelmeskedni.
Hónapokig tartott, míg teljesen megtörtek az átokkal, és már egyáltalán nem voltam önmagam. Eleinte az átok hatása csak percekig tartott, de lassan kinőtte magát, és hónapok elmúltával már teljesen az uralma alatt voltam. Nem tudom, hogy ez idő alatt miket tettek velem, mert csak ködfoszlányokra emlékszem.
A következő kép az, hogy gyilkos átkot küldök Siriusra, majd egy Sectumsemprát. Ekkor kezdtem küzdeni az átok ellen, de sikertelenül. Egyszer csak jóleső melegség öntött el és Sirius csillogó kék szemeivel találtam szemközt magam.”

Ez a történetem, tudom, hogy nem túl hosszú, de nem sok dologra emlékszem. Sirius komoran átölelt, míg a többiek nem tudták, hogy mit kezdjenek magukkal. Végül a feszélyezett helyzetből egy csoportos ölelés lett. Rendkívül boldognak éreztem magam, mert ennyire jó barátaim vannak. Persze, Remusszal le kellett még beszélni, a teliholdkor történt eseményeket. Nem győztem győzködni, hogy ez nem az ő hibája, és ugyanúgy a barátom, mint eddig. Remek napokat töltöttünk együtt, Jen egyik hollóhátas barátnője is csatlakozott hozzánk és rengeteget nevettünk. Természetesen sem én, sem Sirius nem feledkeztünk meg elhunyt kisbabánkról, de jobb nem a múlton rágódni. A múlt elmúlt és nem lehet megváltoztatni. Gyermekünk még lehet elég, de jelenleg az esküvőre koncentrálunk teljes erőbedobással, no meg a RAVASZ vizsgákra.

- Nancy! Ébredj! – rázott fel valaki legédesebb álmomból. Nem nehéz kitalálni, hogy egy fekete hajú, kék szemű fiú is szerepelt benne.
- Lily! Hagyj aludni!
- Rendben. Felőlem megbukhatsz a RAVASZ-okon, mert nem keltél fel… - Azonnal kiugrottam az ágyból és egy párnát dobtam a vigyorgó képének. Csodálom, hogy ennyire jó kedve van Lily Evansnak a nagy vizsgák napján.

A nagyteremben sokkal csendesebb volt a légkör, Siriusszal sem a beszélgetéssel jártattuk a szánk. A vizsgák meg is kezdődtek. Sötét Varázslatok kivédésével kezdtünk, ami egészen jól sikerült. A mágiatörténet valami katasztrofális lett, akárcsak a jóslástan. A bájitaltan nem lett olyan vészes, az átváltoztatástan egyenesen jól sikerült.

A vizsgák végén megkönnyebbülten telepedtünk le a kedvenc tölgyfánk alá, és a jövőt tervezgettük.
- Júliusban esküvő, aztán lassan jöhetnek a gyerekek…
- Mégis hányra gondolsz? – kérdeztem nevetve.
- 10-20…
- Te nem vagy ép! Majd ha te szülöd őket. 3 fölé nem igen szeretnék menni.
- Fiú vagy lány?
- Is-is.
- Egyetértek. És majd egy csodálatos virágokkal teli házban fogunk élni.
- Szép álmokat!
- A Tekergők legyőzik Voldemortot, és mindannyian boldogan élünk, míg meg nem halunk.
- Mégis hogy akarod legyőzni?
- Hát… hogy… ööö…
- Na látod. De a boldogság ellen nincs kifogásom.
- Még szép.
- De jó lesz, ha már férjemnek szólíthatlak…
- Te pedig az engedelmes feleségem leszel…
- Azt lesheted!
- Jól van, de papucs nem leszek. Tényleg, milyen férj legyek?
- Nekem nincs ilyesmiben semmi extra kívánságom, csak egy. A férjem Sirius Black legyen.

1998. 07. 15.
Hófehér ruhában, sápadtan szemléltem magam a tükörben. Engem is elővett az általános félelem az esküvő miatt.
Mi van, ha nemet mond?
De hisz szeret!
Legalábbis ő azt mondja…
Rengetegszer bebizonyította a szerelmét.
Lehet meggondolta magát, mégis csak ő Sirius Black!
Épp azért szeretem, mert ő Sirius Black!
Ááá! Elég! Ne hogy már életem legszebb napján bolonduljak meg! Sirius szeret, és kész!
- Nancy! Gyere már! – dörömbölt Lily az ajtón.
- Megyek!
Édesapámmal az oldalamon lépdeltem az oltár felé, ahol egy csodálatos vőlegény állt. Voltam már esküvőn, de menyasszony szemszögből minden teljesen más! Pár perc múlva én is Black leszek. Sirius boldogan rám vigyorgott, majd mindketten elfoglaltuk a helyünket. A pap beszélni kezdett, valami unalmas monológot, de mi ketten teljesen mással voltunk elfoglalva. Teljesen azzal a gondolattal voltam elfoglalva, hogy mától Mrs. Black leszek. Hány roxfortos liba irigyelhet most, vigyáznom kell magamra. Egyébként nem is beszéltem arról, hogy Jessica nem túl lelkesen, de elfogadta a történteket, és Sirius bármikor láthatja a kislányát, akit én is nagyon megkedveltem. Lizzie is itt ült valahol a fehér széksorok egyikén. Vajon, milyen lehet gyerekszemmel egy ilyen esküvő? Főleg, ha az apád egy másik nőt vesz el? Bár ezeket ő még nem fogja fel, de lassan mindent el kell neki magyarázni. A kicsi Sheila azonban teljesen vágja az eseményeket, mindenki legnagyobb döbbenetére.
A pap Siriushoz fordul…
- Sirius Orion Black, hajlandó vagy feleségedül fogadni az itt jelenlévő Nancyt? Vele leszel jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?
- Igen. – Ez az egy szó zene füleimnek, határtalan boldogság jár át. Hupsz… A pap engem néz türelmetlenül… Valamit mondani kéne…
- Nancy Rosette McWint, hajlandó vagy férjedül fogadni az itt megjelent Siriust?
- Igen! – mondom, majd Sirius gyengéd ajkai tapadnak a számra. A vendégek tapsolnak, de a legboldogabbak mi ketten vagyunk. Ezen túl férj és feleség. Ennyi szenvedés, ennyi viszály után boldogan, boldogabban, mint valaha nézünk elébe a nagybetűs életnek, de ezúttal együtt. Nem választhat el minket már soha, senki egymástól.
Rávigyorgok a vigyorgó Siriusra, majd hátradobom a csokromat, ami egyenesen Lily kezében köt ki. A rengeteg mindentudó vigyor Lilyre és Jamesre néz… akik egy szenvedélyes csókban forrnak össze.
Éljen a szerelem! Imádlak Sirius Black!
Viszlát, örökre Nancy Rosette McWint! Istenhozott Nancy Rosette Black!

THE END