Arra ébredtem, hogy veszettül zúg a fejem, émelygek, és borzasztó szomjas vagyok… Mintha bombát robbantottak volna a fejemben, kinyitottam a szemem, amit azonnal meg is bántam, mert a fény szinte megvakított. Egyszer csak úgy éreztem, mintha a gyomrom ki akarna jönni a helyéről és már fel is ugrottam, remegő kezekkel benyitottam a mosdóba, és a WC-be küldtem a gyomrom tartalmát. Nem is tudtam, hogy ilyen rossz a másnaposság, ráadásul holnap visszamegyünk a suliba. Azt se tudom, hol vagyok, olyan ismeretlen a szoba is és a mosdó is. Addig emlékszem a bulira, hogy mindenki gratulált, és koccintanom kellett mindenkivel. Másra nem emlékszem. Azért lehetek ilyen rosszul, mert még sose ittam, csak egy-két kupával. De ez az émelygés és hányás borzalmas… Sirius előbb lesz özvegy, mint házas. Mikor végre abba tudtam hagyni a „gyomrom ürítését”, a hideg falnak vetettem a hátam és mélyeket lélegeztem. Újévi fogadalmakhoz hozzáírom, hogy én többet nem iszok. Nem érdekel se James Potter, se Sirius Black érvei. Alkoholt soha többet. Úristen! Miket művelhettem én részegen? Ezért nem keresett még senki? Olyat tettem, ami megbocsáthatatlan? Legördült egy könnycsepp a szememből, amit még több követett. Nagyon rosszul vagyok… Ez már a vég?

- Nancy! Bent vagy? – hallottam Lily aggodalmas hangját, de válasz helyett újra a WC fölé kellett hajolnom. Lily bejött, aggódva letérdelt belém, és megfogta a hajam, hogy ne lógjon oda.

- Nyugi… Nemsokára jobb lesz… Mindjárt elmúlik. – tartotta Lily a lelket bennem.

- Ez… ilyen… rossz? – nyögtem erőtlenül.

- Még nem voltam másnapos, de igen. Elég sokat ittál tegnap.

- Sirius?

- Ő is. Még mindig ki van ütve, alszik, mint a bunda. – mondta, majd ismét hátrafogta a hajam. – Én most keresek egy bájitalt, ami segít és beküldöm Jent, oké? – bólintottam, többre nem futotta. Behunytam a szemem és a fejem a falnak támasztottam.



- Nancy! Ébredj! – rázott valaki. Lily vörös haját pillantottam meg, és Jen aggodalmas tekintetét. – Ennyire rosszul viseled a másnaposságot? Gyere, idd ezt meg. – nyújtott a számhoz egy serleget, és megitatta velem. Pár perc múlva enyhült az émelygésem, és a fejfájásom is egy kicsit. Lily és Jen felsegített és lefektettek az ágyra. Azonnal álomba merültem.



Lily

Nem gondoltam volna, hogy Nancy ennyire rosszul viseli a másnaposságot. Nagyon rosszul volt, de legalább a bájital segített rajta. Holnap visszamegyünk Roxfortba, remélem addig helyre jön. Jen ott maradt mellette, én pedig a konyha felé vettem az irányt. James volt bent egyedül éppen ebédelt… délután háromkor… hm…

- Szia Lily! – köszöntött. Érdekes, ő rajta meg se látszik a tegnapi pia mennyiség, pedig kétszer annyit ivott, mint Nancy. – Baj van? Rosszul vagy?

- Én nem vagyok másnapos James, csak aggódom Nancyért.

- Miért mi van vele? Tegnap, vagyis ma nagyon jó kedve volt…

- Igen, de nagyon rosszul viseli a másnaposságot. Egész eddig hányt, most sikerült végre beadni neki a bájitalt, végre visszaaludt.

- Akkor mi a baj?

- Potter! Te egy teáskanál érzelmi szintjén állsz?!* - James megszeppenve nézett rám, valószínűleg a megszólítás miatt.

- Sajnálom. – motyogta bűnbánóan.

- Semmi baj. Csak nem értem, hogy mit lehet azon nem érteni, hogy Nancy nagyon rosszul van?! Sirius meg még mindig húzza a lóbőrt… Holnap, pedig indul a vonat… - mondtam és visszamentem Nancyhez, James is követett.

- Gyere húgi! Valamit enned kell!

- Nem megy le egy falat se a torkomon!

- Jennek igaza van, Nan! Enned kell valamit! – nógattam most már én is.

- Már így is iszonyú sovány vagy… - mondta rosszallóan James.

- Nem bírjátok felfogni, hogy nem vagyok éhes?! – kiabálta. Hát, igen. A másnaposság egyik tünete az ingerlékenység… Megyek, hozom Siriust… James és Jen és kijön a szobából, nem csoda Nancy elég mérges kedvében van.

Beléptem Sirius szobájába, az említett elterülve feküdt az ágyon. Ezt hogy fogom felébreszteni? De ő az egyetlen, aki rá tudja bírni Nancyt, hogy egyen… Finoman megráztam, semmi. A fülébe ordítottam, semmi. Jön a hideg víz…

- Ááá! – ugrott ki az ágyból Sirius mérgesen. – Evans! Mit művelsz? – Ha Evansnak hív, tényleg dühös.

- Felébresztelek.

- Minek? Nem ért volna rá később?!

- Nem. Csak te vagy az egyetlen, akire Nancy hallgat… - jól láthatóan elsápadt.

- Történt valami?

- Azon kívül, hogy leitattátok és most irtó szarul van? Igen, nem hajlandó enni, mondván, hogy úgyis kihányná. Te vagy a vőlegénye! – nem szólt semmit, csak kiviharzott a szobából, és valószínűleg Nancyhez ment.



Nancy

Végre kimentek, nem igaz, hogy nem hagynak békén. De szerintem Lily kitalált valamit. Ajjaj, megint irány a WC…

- Kicsim, jól vagy? – térdelt mellém a belépő Sirius. Könnyezve bújtam hozzá, ő pedig magához szorított. Felsegített, majd elkezdett az ajtó felé terelni.

- Hova megyünk?

- A konyhába, enned kell valamit.

- Nem értitek, hogy nem bírok enni?

- Ugyan, édesem. Én is voltam már másnapos ennyire, tudom, hogy az evés jót tesz.

- Tettem valami őrültséget, amíg részeg voltam?

- Szerinted emlékszem? Ugyanolyan, talán még nagyobb részeg voltam, mint te…

- Ettől akkor nem lettem okosabb… - nevettem. Kezdett tényleg hatni a bájital, már egész jól voltam. – Igazatok van, éhes vagyok…



Huh… Szerencsére se én, se Sirius nem csináltunk semmi őrültséget, úgyhogy megnyugodtam. Bepakoltam a roxforti ládámba, és elkezdtem lecipelni a földszintre. De ezt a vőlegényem – olyan jó így gondolni rá – nem engedte, kikapta a kezemből a ládát és levitte.

- Még sem engedhetem, hogy a menyasszonyom cipekedjen… - fordult felém vigyorogva, amire a válaszom egy boldog mosoly volt. – Most már jól vagy?

- Igen. És te?

- Mikor voltam én rosszul? Ha csak rád gondolok, jól vagyok…



A vonaton vidám volt a hangulat, de most nem igen akartam kimenni Siriussal, még élénken élt bennem az előző vonatút emléke. Azóta rengeteg dolog megváltozott… Hiszen az emberek és az életkörülmények változnak. Ahogy néztem a barátaim arcát, el fogott, azaz érzés, hogy nemsokára külön válnak útjaink, és ki tudja, hogy milyen gyakran fogunk találkozni. Ráadásul háború van, csoda lenne, ha mindannyian túlélnénk. De remélem a következő nemzedék jobb körülmények között fog felnőni. Nem lesz már Tudjukki, aki megfélemlíti az embereket. Reménykedjünk a legjobbakban. És még azt is remélem, hogy Jessica Jorla nem áll többet a szerelmem és közém és engedi Siriusnak, hogy lássa a kislányát. Boldogan figyeltem, ahogy Dina Peterrel flörtöl – akármilyen furcsa is – és azt is, hogy Jen milyen boldog Remusszal, és persze James Lilyvel… Ők az ideális pár, hiszen az ellentétek vonzzák egymást.

- Ezt a félévet tanulással kell majd töltenünk… - kezdte Lily, és mindenki felmordult. El kell rontani a jó kedvünket, holmi tanulással?

A vonatút hátralévő része vidám beszélgetéssel telt, még Lily sem boncolgatta tovább a tanulás témát… Nemsokára a vonat megérkezett a roxmortsi állomásra és thesztrálokkal húzott kocsikkal megérkeztünk a suliba. Úgy érzem, mintha évtizedek teltek volna el, mióta eljöttünk innen. Ismét Roxfortban vagyok.





* Elnézést, ezt nem lehetett kihagyni…