Roxmortsban valóban vártak rám, de nem egyedül. A vészcsengő megszólalt a fejemben, de nem futottam el. Tudni akartam, hogy mi folyik itt. Ez is hiba volt.
- Á, McWint! Már vártunk! – hallatszott egy gúnyos férfihang.
- Kik maguk és mit akarnak tőlem? – kérdeztem a lehető legidiótább kérdést. Hiszen világos vagy megölni vagy csak elrabolni, esetleg halálfalónak állítani. De én nem leszek halálfaló! Voldemort megtanulhatná, hogy nem mindenkit a félelem irányít.
- Velünk jössz! Stupor! – kiáltotta, túl későn nyúltam a pálcámért, mert elsötétedett előttem a világ. Még éreztem, hogy hoppanálnak velem.

Szörnyű fejfájással ébredtem. Azt álmodtam, hogy elraboltak… De miért érzem magam úgy, mintha tényleg elraboltak volna?! Kinyitom a szemem, egy cellaféleségben vagyok.
- Szia! – köszönt egy fáradt barátságos hang mellőlem. – Nancy?
- Dina? – sikkantottam fel. – Te mit keresel itt? – Diana Weira volt az egyik kiskori mugli barátnőm volt, de évek óta nem hallottam felőle.
- Boszorkány vagy?
- Igen.
- Én is. Én a német varázslóképzőbe jártam, amíg a halálfalók el nem raboltak. Te?
- Roxfort. Mindig azt hittem mugli vagy.
- Én is rólad. Bár a bentlakásos iskolás szöveged kicsit sántított.
- A tiéd is. Nem tudod, hol vagyunk?
- Tudjukki vendégszeretetét élvezzük.
- Találkoztál már vele?
- Igen. Egy éve vagyok itt. – Szegény. Szép kilátások… Vajon, én mennyit leszek itt? Úristen, de önző vagyok!
- McWint! – lépett be az egyik csuklyás alak. – Gyere, kislány! A Nagyúr hívat! – ijedten néztünk össze Dinával, majd nagy nehezen feltápászkodtam és követtem a csuklyást. Rettenetesen féltem, hiszen még is csak Voldemort elé visznek. Végül a folyosó végén lévő ajtón belökdöstek, ahol Ő volt.
- Á, McWint! – sziszegett gúnyosan.
- Mit akar tőlem?
- Úgy hallottam tehetséges sárvérű vagy… Jó halálfaló lenne belőled.
- Egy sárvérűből? – gúnyolódtam.
- Akár. Egy griffendéles halálfaló jól jönne nekem, azokra nem gyanakszanak.
- Akkor rossz embert rabolt el, mert én inkább meghalok, mint hogy magát szolgáljam.
- Bátor vagy, kislány… De még nem öllek meg. A cellatársad is él még…
- Oh, mily kedves.
- Te gúnyolódni mersz velem? Mocskos kis sárvérű! Crucio! – Úgy éreztem, mintha ezer tű szurkálna, és alig kaptam levegőt. Iszonyatos, őrjítő érzés volt. Nem tudtam egy konkrét dologra sem gondolni, mert az agyam nem engedelmeskedett. Megfogadtam, hogy nem mutatom ki a szenvedésem, de önkéntelen felsikoltottam. Így ment ez egy ideig, hol abbamaradt, hol újra kezdődött a fájdalom. Hallottam Voldemort gúnyos kacaját, felsikoltottam, majd elnyelt a sötétség és abbamaradt a fájdalom.


- Nancy? Hol vagy? – kiabált egy kétségbeesett férfihang.
- Sirius?
- Nancy? – fordult felém egy aggódó hang. Sirius arca sápadt volt és gyűrött. Csak nem engem félt ennyire? – Tényleg, te vagy? Hol vagy most?
- Nem tudom. Nem érzek semmit, csak fájdalmat.
- Megkínoztak?
- Azt hiszem. Fáj mindenem, kérlek… segíts!
- De nem tudom hol vagy…
- Én se. De miért aggódsz értem?
- Mert szeretlek.
- Én is szeretlek… de…te voltál, aki…
- Tudom. Sajnálom, de soha nem bocsátottad volna meg a tettem.
- Nem tudsz olyat mondani, amitől kiszeretnék belőled…
- Mit akarnak tőled?
- Halálfalót. Sirius, segíts…Nem bírom sokáig… - egyszercsak egyre távolabbinak éreztem az alakját, egyre kevésbé hallottam a hangját…
- NANCY!


Mikor felébredtem, úgy éreztem ez a halál. Fájt, égett minden porcikám, mozdulni sem bírtam. Pár perc múlva sikerült kinyitni a szemem, de csak homályosan láttam.
- Hála az égnek! Végre magadhoz tértél! – hallottam egy megkönnyebbült hangot, talán Dináét. – Hallasz engem? Dina vagyok. – Pedig egy pillanatig reménykedtem, hátha megmenekültünk és Lily beszél hozzám.
- Azt hiszem. – nyögtem erőtlenül.
- Csúnyán megkínoztak, mit mondtál Neki?
- Csak az igazat.
- Jesszus Nancy! Csoda, hogy nem ölt meg!
- Én ebben nem vagyok olyan biztos…
- Miben?
- Hogy élek.
- Legalább a humorod a régi. Szerintem még ne mozogj, meg ne is nagyon beszélj. Szörnyen nézel ki.
- Kösz. – Miért nem szóltam Lilynek, hogy elmegyek? Vagy valakinek? Az egész az én hibám. Magamnak köszönhetem a fájdalmat. Miért romlott el minden? Miért? Minden a vonatúton romlott el. Sirius. Szeretlek Sirius! Ilyen gondolatok közt nyugtalan álomba merültem. Már nem hallottam, hogy berobban a cella ajtaja, de még félálomban suttogtam valamit.
- Szeretlek Sirius…


Sirius
Végre sikerült megtalálni a halálfalók búvóhelyét! Dumbledore és az aurorok 2 napja keresték, míg megtalálták. Lehet, hogy már Nancy nem is él… De élnie kell! Lily, James, Remus, Frank, Alice és Én ragaszkodtunk hozzá, hogy harcoljunk. Minél előbb látni akarom Nancyt. A többiek még nem tették szóvá, hogy miért aggódom ennyire, de láttam rajtuk, hogy kiváncsiak.
- Tapmancs! Te nézd meg az alagsorban! – kiáltott felém James. És én rohantam az alagsorba. Az őröket megkötöztem és elkábítottam sorban, míg megtaláltam Nancyt. A cellában ketten voltak, két 17-18 év körüli lány. Az egyikük a földön feküdt mozdulatlanul, a másik reménykedve méregetett. Sajnos, a földön fekvő Nancy volt.
- Nancy! – kiáltottam és berobbantottam a cellaajtaját, majd Nancyhez rohantam.
- Szeretlek Sirius… - suttogta erőtlenül és elernyedt. Ugye, nem?! Nem halhatott meg! Kétségbeesetten szorítottam magamhoz.
- Tudjukki megkínozta. – szólalt meg a másik lány. – De most gyorsan gyógyítóhoz kell vinni…

Nancy
Azt álmodtam, hogy Sirius eljött értem és megmentett… De ez az ágy alattam valóban puha, és mintha a barátaim hangját hallanám.
- Hogy van?
- Alszik.
- Meggyógyul? – kérdezte Lily.
- Persze! – felelte Sirius egy csöpp idegességgel a hangjában. Talán, nem biztos benne? Egyáltalán mit keres az ágyam mellett? Bárcsak igaz lenne az az álom, amiben azt mondta, hogy szeret. – Poppy néni meggyógyította, és azt mondta, hogy helyre jön, de már fel kellett volna ébrednie.
- Tapmancs! Tönkreteszed magad! Az elrablása óta alig eszel, alig alszol, és még te magyarázod be mindenkinek, hogy már nem vagy szerelmes belé!
- Ágas! Ezt ne itt! – feszengett.
- Pedig ez engem is érdekelne… - suttogtam és kinyitottam a szemem.
- Nancy! Végre! – ujjongott Lily és James. Sirius kifürkészhetetlen arccal nézett rám. Ki tud kiigazodni a férfiakon? Mert én nem…
- Mennyi idő telt el? Mármint azóta, hogy elkaptak…
- Négy nap, most hétfő este van. Tegnap találtak rád.
- Hogyan?
- Dumbledore néhány aurorral és velünk - James, Remus, Sirius, Frank, Alice és én – megtámadta a halálfalók egyik búvóhelyét. Persze egy kém segítségével. Sirius talált meg és hozott a gyengélkedőre.
- Köszönöm. – fordultam felé. – Mi lett Dinával?
- Most éppen Dumbledore irodájában van, eddig ő is itt volt. Aggódott érted, meg ugye őt is ellátta Madam Pomfrey. De van Dinának egy jó híre…
- Mi?
- Majd ő elmondja.
- Lily, kérlek… Akkor minek kezdted el?
- Csakúgy. Egyébként miért mentél el szó nélkül? – Ezt a feszült csendet, ami Lily kérdését követte, még nem láttam. Úgy nézem mindenkit ez érdekel.
- Kaptam egy levelet…
- Azt tudjuk, megtaláltuk a levelet, írtunk szüleidnek és a válaszukból kiderült, hogy átverés volt.
- Nem is ők írtak?
- Nem.
- Nem tudom, miért nem szóltam. Sajnálom. Beszélhetnék négyszemközt Siriussal? – kérdeztem Lilytől és Jamestől.
- Persze! – felelték egyszerre, majd elköszöntek és távoztak. Sirius nem nézett rám, a talajt bámulta.

- Miért szakítottál velem?
- Már mondtam.
- Azért, mert nem szeretsz? – kérdeztem hidegen.
- Igen. – felelte, de közben nyelt egyet.
- Hazudsz.
- Tessék? – nézett végre fel.
- Ha nem szeretsz, akkor miért vagy az ágyam mellett? Miért nem Jake? Miért nem ettél és aludtál rendesen miután elraboltak? Miért vagy megviseltebb, mint Lily? Mert ő a legjobb barátnőm, úgyhogy ne gyere a barátok vagyunk dumával! Miért néztél úgy, mikor megcsókoltam Jake-t? Muszáj hazudnod folyton?! – vágtam dühösen a fejéhez. Dühös voltam, miért játszik velem? – Miért? – lassan a könnyeim is folyni kezdtek, és nem tudtam őket megállítani. Sirius szomorúan nézett rám.
- Igazad van, nem voltam őszinte. – nagyot dobbant a szívem, szeret? – De ha őszinte lettem volna, akkor te szakítottál volna velem.
- Tessék? Ezzel azt akarod mondani, hogy szeretsz?
- Igen. Te?
- Én egész életemben szeretni foglak. – Huh, ez csöpögős lett. Na mindegy.
- Nem hiszem.
- Nem tudsz olyat mondani, amitől kiszeretnék belőled. Bár az Aileen-es húzás kiakasztott, ezért csókoltam meg Jake-t. Most már tudom, hogy hiba volt.
- Mielőtt elmondom, tudd, hogy szeretlek és még soha senki iránt nem éreztem ilyet és az elmúlt napokban szörnyen éreztem magam. – kezdte és végre a szemembe nézett. –Tehát, én…

Sirius titka a következő fejezetben kiderül!