Nancy Rosette McWint
Nancy Rosette McWint : 4. fejezet - Hiba

4. fejezet - Hiba

  2009.01.27. 18:34


Beköszöntött az október, szeles, hideg időt hozva. Siriusszal továbbra is csak barátok voltunk. Lily és a Tekergők furcsállották a barátságunkat, ahogy minden más diák is. Pletykák röppentek innen-onnan, hogy ismét egy pár vagyunk. De legnagyobb bánatomra ezeknek a híreknek, nem volt valóságalapja. Sirius barátságosan, de egyben távolságtartóan bánt velem. Egyik percben boldog voltam, hogy vele lehetek, a következő pillanatban sírni tudtam volna, hogy nem vagyunk együtt. Sirius továbbra is úgy váltogatta a barátnőit, mint más a zoknit. Borzalmas volt nézni, ahogyan a barátnőivel enyeleg. De történt egy nagyon pozitív változás is, amit én idéztem elő. James Potter és Lily Evans összejöttek! Mikor megbeszéltük Siriusszal, hogy barátok leszünk, felérvén a klubhelyiségbe nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé. James és Lily a kanapén csókolóztak szenvedélyesen. Nem mi néztük egyedül a hihetetlen jelenetet. Alice és Aileen a szobánkba vezető lépcső alján álltak tátott szájjal, míg Remus, Peter és Frank a másik oldalon. Az ifjú pár mindebből semmit nem vett észre. Tehát nem csak a Siriusszal való barátságom volt a fő pletyka téma. James és Lily hihetetlenül boldogok voltak, ezért nekem és Siriusnak volt egy-két álmatlan éjszakánk. Nem kell félreérteni. Lily éjjelente órák hosszat zengett Jamesről, akárcsak James a fiúk szobájában. Én is ilyen borzalmas voltam?

- Mi van közted és Sirius között? – kérdezte egyik reggel Aileen.
- Barátok vagyunk. – feleltem unottan, már elmondtam százszor.
- Na és, Jake?
- Vele is barátok vagyunk.
- Ne hazudj! Látok a szememtől.
- Ó, igen? Akkor azt is látnod kellene, hogy lilulsz a féltékenységtől! Mégis melyikükbe estél bele? Sirius vagy Jake? Mi van Remusszal?
- Szerinted?
- Én tudjam? Mit balhézol velem?
- Csak azért, mert még mindig Siriust szereted! – esett nekem hangosan. Mondanom se kell a Tekergők is jelen voltak. De mi ütött belé? Ő és Remus szép pár voltak. Ja, igen, a múlt héten mentek szét, el is felejtettem. Szép kis barátnő vagyok… Azért mentek szét, mert Remus elmondta, hogy mást szeret, még hozzá… Kapaszkodj meg! Jennifert!
- Aileen! Hányszor mondjam még el, hogy Sirius CSAK egy barát! Mi már szakítottunk, mert nem voltunk már szerelmesek egymásba. – Na jó, ez nem igaz. Tényleg szeretem, még mindig.
- Nem kell elmondanod többször! És ne hazudj egyfolytában! TE még mindig szerelmes vagy Sirius Blackbe, és azért szakítottatok, mert Ő nem szeret téged! – Úgy éreztem, mintha tőrt hasítottak volna a szívembe. Az egyik legjobb barátnőm a fejemhez vágja, hogy életem egyetlen szerelme nem szeret. Huh, ez nyálas duma volt.
- Tudod mit? Azt hiszel, amit akarsz! Olyan nehéz felfogni a csöppnyi agyaddal, hogy létezik fiú-lány barátság?! Viszlát! – vágtam neki dühösen, majd kicsörtettem a griffendélesek döbbent arcával kísérve a klubhelyiségből.

A Nagyterembe érve többen megbámultak, de nem törődtem vele, leültem egy üres helyre. Épp akkor érkezett a posta, amikor beléptek a Tekergők Lilyvel. Megláttam a Reggeli Próféta címlapját és falfehér lettem. Szent Merlin! A Tekergők felé néztem, felpattantam és odafutottam Jameshez.
- James! Gyere velem! – ragadtam meg és a kijárat felé kezdtem húzni.
- Mi a…?! Éhes vagyok.
- Lily! 10 perc múlva gyere a toronyba utánunk! – szóltam a döbbent barátnőmnek.
- Mit akarsz Nancy? Hová megyünk? – kérdezte, mikor felráncigáltam a szobájukhoz. Ne érts félre nem AZT akartam!
- Ülj le, légyszi!
- Elmondanád, mi van?
- Nem akartam, hogy mindenki előtt tudd meg!
- Mit? – kérdezte, mire odaadtam neki az újságot. Az arca először megmerevedett, majd kifutott belőle minden szín. – Hagyj magamra. – suttogta letörten.
- Sajnálom. Ha bármire szükséged lenne, szólj bátran.
- Kösz.

Hogy mi történt? A Reggeli Próféta címlapja valahogy így nézett ki:

A halálfalók ismét lecsaptak! Megölték Charlus és Dorea Pottert!

A Potter házaspár aranyvérűek, mégis megvetik a sötét mágiát, és mások lealacsonyítását. A tegnapi napon halálfalók törtek a Potter kúriába. Mr. és Mrs. Potternek két választása volt: Beállnak Tudjukki seregébe halálfalónak, vagy megölik őket. Ők az utóbbit választották. Rokonaikról nem sokat tudunk, de van egy fiuk, James Potter, aki idén hetedéves Roxfortban.
Teljes cikk az 5. oldalon
Az alábbi képen Charlus, Dorea és James Potter látható…

Pár perc múlva megérkezett Lily és elmondtam neki, hogy mi történt. Azonnal felment Jameshez, én meg mentem szólni a Tekergőknek. De felesleges volt, ugyanis már az egész suli tudta.
- Szerintem, most ne menjetek fel. Lily fent van nála. – mondtam az aggódó hármasnak, bár Peter nem volt annyira letörve. Nem ismertem a James szüleit, de biztosan rendesek lehettek. Felnevelték és szerették Jamest, befogadták Siriust és annak ellenére, hogy aranyvérűek nem aranyvér mániások. Szegény James! Tényleg, írok is anyuéknak.

„Anya és Apa!
Én és Jen remekül megvagyunk. Jen szerelmes, méghozzá egy hetedéves hollóhátasba. De erről inkább majd ő meséljen. Siriussal kibékültünk, de csak barátok vagyunk. Most az egyik barátom James, elég rosszul van, meghaltak a szülei, és a barátnőm, Lily vigasztalja. Velem nem történik semmi érdekes, bár Aileennel már nem jövünk ki olyan jól. Szerintem tetszik neki Sirius, és féltékeny rám. Össze-vissza dumálok, nem untatlak tovább titeket! Remélem, jól vagytok!
Puszilom Sheilát!
Nancy”

Elküldtem a levelet, majd indultam vissza a bagolyházból. Útközben érdekes látvány tárult elém a folyosó egyik zugában. Jen és Remus csókolóztak szenvedélyesen. No csak! És mi van Brian Carrel? Gyorsan jött, gyorsan ment. Remélem Remus nem erre a sorsra jut.
- Szia! – köszöntött Jake, mikor beléptem a klubhelységbe. Mostanában egész jól megvoltunk. Csak, mint barátok! – Merre jártál?
- A bagolyházban. Levelet küldtem anyuéknak. – mondtam neki, majd Siriushoz fordultam.
- Részvétem Sirius. – kezdtem komoly hangon.
- Höh? – kérdezte értelmesen. Hiába, ő Sirius Black.
- Hosszú éjszakátok lesz. – nevettem el magam. – Remus mesélni fog egy-két dolgot.
- Mit?
- Titok.
- Ne már, Nancy! Ne csináld!
- Miért ne? – kérdeztem töprengő arckifejezéssel.
- Mert csak.
- Nyomós érv.
- Úgy veszekedtek, mint egy öreg házaspár. – gúnyolódott valaki. A valaki természetesen Aileen volt. Aileen Montgomery, akivel hat évig jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett.
- Valami gond van? – néztem rá megvetően. Olyan dühös voltam rá, hogy nem tudtam kedvesen viselkedni. – Mert ha nincs semmi, én megyek és lefekszem. Jó éjt, Sirius!
- Szia.
Felbaktattam a szobánkba és ledobtam magam az ágyra. Annyi minden történt mostanában. Azt hittem, hogy csodálatos évünk lesz. De a szakítás, James szüleinek a halála nem ez a kategória.
- Hát te? – kérdezte a belépő Alice.
- Gondolkodtam.
- Már megint szomorkodsz?
- Nem. Csak szimplán gondolkodtam, de igazad van, visszamegyek a klubhelyiségbe.
- NE! – kiáltott utánam, de nem törődtem vele. Miért ne? Uff… Már tudom. Mit sem sejtve leérek a lépcsőn, és mit látok? Sirius Aileennel smárol szenvedélyesen. Avval a kis libával! Képes volt velem szemétkedni egy pasi miatt! A barátnőm! Aki pontosan tudja, hogy még Siriust szeretem. Szemét dög! De akkor nem tudtam józanul gondolkodni, és egy nagy baromságot csináltam. Odaléptem Jake-hez és nagy hévvel lekaptam. Mondanom sem kell, hogy Siriust képzeltem magam elé. Hiba volt, mert Jake őszintén kedvel, én meg csak kihasználom. A klubhelységben állók (akik eléggé meggyarapodtak a műsor láttán) tátott szájjal kapkodták a fejüket Jake-Én és Sirius-Aileen között. Nem törődtem velük, de valamivel igen. Mikor Jake és én szétváltunk több dolgot is láttam. Jake határtalanul boldog arcát, Lily, Alice és a Tekergők kérdő tekintetét, Aileen mérges arcát, és Sirius döbbent tekintetét. Ezt a tekintetet nem akarom többet látni, és nem ajánlom senkinek…
Evvel aztán jelentősen megnehezítettem a visszaszerzési akciómat. Sirius már sosem lesz az enyém… Hibáztam.

 
Welcome!
 
Navigation
Site
Ginewra írásai
Morgen írásai
DorcikusS írásai
Közös írások
Idézetek
 
Aranyköpéseink
 
Boldog névnapot!

 
Hányadika van?
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG