Mikor megérkeztem még nem kezdtek el vetíteni. Ahogy körülnéztem, észrevettem, többen is hiányoznak még; köztük barátnőm, Rodion is. Az én osztályom egy oszlopot foglalt el. Sabdh a mellette lévő oszlop utolsó székén ült és mivel láttam, vannak még helyek az utolsó sorban, mellé ültem.
Rég találkoztunk, de nem sokat változott. Még mindig gyerekesen fest pedig már 25 éves múlt áprilisban..
- Szia? Hogy vagy mostanság? – kérdezte Sabdh..
- Hello! Kösz, minden megyeget a saját tempóján. Egyelőre álmaim állására gyűjtök. Pénzt, meg agyat. A tiéd is jól jönne! Veled mi újság? Jó ég! – mutattam ujján ékeskedő karikára – Ki a szerencsés?.
- Eriknek hívják. Apa beosztottja. Ő is pékmester szeretne lenni. Nagyon tehetséges. - elpirul - Az estre már ő is itt lesz. Jut eszembe, Te kit hozol magaddal?.
- ö..öö… - Kutatok szememmel a segítségért..
- Nem baj, azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk. Nem? – Végre. Megvan. .
- Alastart. .
- Ó – Néz bocsánatkérőn rám..
- Egy ismerősünk öccse. Tudom mennyire, szereti a mozit így ide is elhívtam; ragaszkodott hozzá, hogy különüljünk. Nem akart zavarni….
A film kezdetére Rodion is befut. Kezében egy óriási könyvel. Remélem nem a régi „varázsló” könyvét hozta el megint; azt hittem az a korszak bő tíz éve véget ért..
- Hello!.
- Sziasztok! Uff… Majd elmondom – Válaszol kérdő pillantásomra..
Amíg a szöveget vetítik az egész osztály elkezd forgolódni a székével. Úgy festünk, mint egy hangyaboly. A támlát forgatjuk előre, hátra, jobbra, balra. Kész tipegők vagyunk, de boldogsággal tölt el. Hiszen ez csak egy játék nem? Mikor a kopott süveges felügyelőnő ránk szól, valamelyest lecsillapodunk, de a nevetést (a többi néző nagy örömére) nem tudjuk abbahagyni. És, hogy mi ebben a jó? Ne kérdezzétek..
Ekkor elcsendesül a tömeg és mindenki a vetítő vásznat figyeli érdeklődve. Mi is a címe? Ez kész. Eljövök otthonról úgy, hogy azt sem tudom mit nézek meg..
- Sabdh mi a… - Riyarról meg is feledkeztem! Igaz, nem érdekli a Hódítókat a mozi, de Riyar a maga termetével nagy feltűnést kelthet. Az se biztos, hogy beengedik. Mire Lionel kiér, Riyar és Tarinea az ajtó melletti széles beugrón várnak. Riyar vörös bozontos megtermett férfi nyugodtan üdvözli Liont. A mellette álló 50-es éveihez közelítő karcsú alak ráncos arca torzultan bámul a mozi elé. Fiatal nő fekszik a földön. Rózsaszín süveget és egyszerűbb úri ruhát visel, arcát hosszú szőke haja fedi el. Lionel láthatóan veszít lélekjelenlétéből. Szinte önkívületbe cselekszik lassított felvételként. Látom a zöld varangy alakokat, amik csak jönnek, csak jönnek óriás robajt csapva. A mozi ajtaja kitárul és ömlik ki rajta a tömeg. Szegények vesztükbe rohannak. Észre veszem az előttem elsuhanó barna csuha tulajdonosát.
- Alastar Neee!
A megtorpanó tömeggel együtt, én is kezdek visszatérni testembe. Már tisztán látom a mozi előtt lévő beugrókkal tarkított oszlopcsarnokot. A mintás kőpadlón előttünk négy fehér terítővel letakart asztal áll. Mind mögött egy – egy horus kinek feladata, hogy az asztalon lévő könyvekbe zárt lázadókat őrizze. Azon tanakodunk milyen taktikát alkalmazzunk; hiszen ha tudjuk kit keresünk és pontosan el tudjuk gondolni küllemét (és persze kifizetjük párszáz rijados árát) kiszabadíthatjuk, de lehet vannak olyanok is kiknek összes hozzátartozója bennrekedt..
- Húzzunk neveket!.
- Az sorsolás életekkel!.
- Nem jó!.
- Ha tudsz jobbat mondhatod!.
Ehhez hasonló kiabálásoktól zeng a tér. Sietni kell, mert hamarosan az igazi Hódítók is megérkeznek így; a névhúzós megoldásnál maradunk. Én is gyorsan keresem az általam húzott Ridgenst. Rövid barnahajú, felejthető, hamvas arcú úriember. Hol lehet? Már a harmadik asztalnál járok mikor észreveszem, hogy mindenki saját hozzátartozóját keresi. Én is nekiállok keresni Alastart, mert ahogy ismerem egyedül jött. Középmagas, deres, rövid hajú, 37 éves kocsis. Az egyik könyvet nyitom a másik után a nagy forgatagban, de ez se ő meg az se ő. A végén elérek az ötödik asztalhoz, amit eddig nem vettem észre. Nagyobb mint a többi. Kovácsoltvas lábait piros bársonyterítő takarja, és az asztal mellett gonosz szemű vénember áll. Az asztalon gyönyörű könyvek sorakoznak. Tenyér nagyságú tussal festett képein táncmulatságok, történelmi események, háborúk és békék. Mindez csudaszép ruhákban, égígérő árakkal. 1400 rijad, 1460. rijad. .
- Kéne mi? De ők nem hiszem, hogy engednék. – mutat a közeledő moirokra..
Meg is feledkeztem miért jöttem. Végül az utolsó asztalnál rátalálok.