Újabb Sirius/saját szereplős történetem, de ezúttal egy novella! Remélem tetszeni fog! By Ginewra

Sirius Black legszívesebben a fejét verte volna a kemény falba, de nem volt rá ideje. Azon a folyosón sétált, ahol élete legkínkeservesebb perceit élte át. De nem csak ő. Nem is sejtette, hogy szerelme közelebb van hozzá, mint gondolná. Norah Nilve volt élete egyetlen, igazi szerelme. Sok lányt fűzött diákkorában, még több lány az ágyában is megfordult, de Norah más volt, őt tényleg szerette. Hetedéves korukban jöttek össze, évekig szinte elválaszthatatlanok voltak. Azért szinte, mert mint minden szerelmesnek, nekik is voltak kisebb-nagyobb vitáik, de ezek nem voltak tartósak, általában egy csókkal végződtek. Sirius akkor látta utoljára a lányt, mikor 1981. október 30-án meglátogatták keresztfiukat, Harryt. Igen, Norah volt Harry keresztanyja is, bár Harry nem is tud róla.

Édes istenem! Kérlek, ne legyen őrült…! Ilyekért imádkoztam, mikor egy azkabani őrrel az oldalamon róttam a varázslóbörtön folyosóit. Nem rég tudtam meg, hogy Norah az Azkaban foglya. Ez alatt az idő alatt azon dolgoztam, hogy kiderítsem az ártatlanságát, és lám sikerült. De nem valószínű, hogy volt értelme, mivel Nono már 16 éve van bezárva ide. Kevés a remény, hogy nem őrült bele a dementorok jelenlétébe és a bezártságba.
- Ez az – mondta érzelemmentes hangon az őr, mikor egy sötét cella elé érkeztünk, majd kinyitotta az ajtót. Megmondom őszintén, hogy féltem, rettentően féltem. Féltem, mert nem tudtam milyen állapotban találom Noraht.
A földön egy ember alakú kupac feküdt, nyitott szemekkel. Gondolkodás nélkül mellé térdeltem, és szólongatni kezdtem. A könnyeimet nem nagyon bírtam visszatartani.
- Norah! Nono! Kérlek… Sirius vagyok… Hallasz engem? Már minden rendben, vége van. Boldogok leszünk… - suttogtam akadozva. A szemei nem tükröztek sem felismerést, sem érzelmet. Viszont mikor magamhoz öleltem, akkor megrándult. Talán ez jó jel. Egy sors jutott nekünk, mindketten hosszú éveket sínylődtünk ezen a pokoli helyen, de mégis én megúsztam élve és nagyjából egészségesen. Nekem ott volt az animágia, de neki nem. Ha megtanítottam volna neki, talán most felismerne. Istenem, mennyit kérlelt, hogy tanítsam meg rá, de mindig elutasítottam mondván, hogy veszélyes. Mekkora egy barom voltam, vagyok! Az én hibám minden. Az égvilágon minden. Vajon, felépül valaha? Vajon, látok még fényt valaha zöldeskék szemeiben?
Gyengéden felkapom és kiindulok a börtönből. Istenem, milyen könnyű, könnyebb, mint valaha. Egy emlék tolakszik a fejembe, mikor először a karjaimba kaptam.

***

A Tekergőkkel éppen a kedvenc tölgyfánk felé tartottunk, nevetettünk, és hülyéskedtünk, mint mindig. Gondtalan és vidám voltam, szerelem nélkül szép volt az élet. Most kezdtem a hetedévem, ez az első hét.
- Evans! – kiáltotta boldogan James, mikor meglátta szívszerelmét Lily Evanst.
- Kopj le Potter! – Ugye, milyen jól megvoltak? Csodálatos a szerelem, nemde? Nekem ehhez a műsorhoz most nem volt kedvem, ezért egyedül mentem tovább. A tölgyfához tartottam, de már ott volt valaki.
Egy gyönyörű szőke hajú lány feküdt a fa tövében, karcsú alakját rázta a néma zokogás. Nem is tudom, hogy mi ütött belém, de mellé ültem és magamhoz öleltem. A lány meglepetten bújt hozzám, de nem ellenkezett.
- Css… Nyugodj meg. – nyugtatgattam halkan. Egy kis idő múlva a megnyugodott és meglepetten nézett rám.
- Sirius Black? – kérdezte döbbenten.
- Igen, én lennék. Téged hogy hívnak?
- Norah Nilve.
- Hetedéves vagy?
- Igen.
- Hogy-hogy nem emlékszem egy ilyen szép lányra, mint te?
- Hollóhátas vagyok.
- Oh, értem. Én…
- Te griffendéles, tudom.
- Látom, ismersz. – mondtam mosolyogva.
- Ugyan! Ki ne tudná, hogy a híres Sirius Black griffendéles? Egyébként nem ismerlek.
- Kár, de ezen változtathatunk.
- Nem akarok lefeküdni veled.
- Höh? – értetlenkedtem.
- Jól hallottad. Nem fogok pár nap után az ágyadban kikötni.
- Nem is úgy gondoltam, lehetnénk akkor előbb barátok.
- Barátok?
- Igen.
- Rendben! – mondta és elhagyta az első őszinte mosoly az arcát, ami teljesen elvarázsolt. Mindketten felálltunk, de hirtelen Norah megbotlott egy kiálló gyökérben és hanyatt vágódott volna, ha nem kapom el.
- Majd én viszlek.
- De…
- Szigorúan baráti alapon, ígérem.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
- Rendesebb vagy, mint gondoltam.
- Szebb vagy, mint bárki más. Ezt is csak baráti alapon mondom! – vigyorogtam és elindultam vele a kastély felé.

***

Pár nappal ezelőtt vettem egy szép házat Londonban, most is odavittem Noraht. Norah olyan volt, mintha itt sem lenne, semleges tekintettel nézett ki magának egy pontot és azt bámulta. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
Épp valami kajáért indultam, mikor csöngettek. Az ajtó előtt Remus és Dora állt, nem szóltunk semmit, szavak nélkül beinvitáltam őket. Ekkor szakadt el valami, levetődtem a kanapéra és a kezembe támasztottam a fejem.
- Hogy van? – kérdezte Dora.
- Rosszul. Fel sem fogta, hogy kihoztam, még csak fel se ismert.
- Meg fog gyógyulni.
- Gondolod?
- Tudom.
- Legyen igazad.
- Felmegyek hozzá – mondta, majd felment az emeletre.
- Remus… félek. Szerinted, van remény? Őszintén!
- Remény mindig van. Gondolj arra, hogy mennyi esélye van egy 17 éves fiúnak legyőznie minden idők leggonoszabb fekete mágusát? Mégis sikerült. Harry sértetlenül megúszta, Voldemort meghalt.
- Ez más… Szeretem Noraht… Hiányzik a mosolya, a csókja…
- Értem, én is így érezném magam a helyedben, de bármi történjék is ne add fel! Légy olyan határozott és magabiztos, mint amilyen igazából Sirius Black! Akibe Norah beleszeretett.

***

Hónapok teltek el, alig történt változás. Ha azt mondtam neki, hogy kövessen, vagy álljon fel megtette, de semmi egyéb. A szemei még mindig kifejezéstelenek voltak, de legalább már mozgott. Nem feküdt egész nap maga elé meredve, néha sétáláson lehetett kapni. A hangját még nem hallottam, pedig emlékszem, hogy milyen szépen énekelt.

***
- Szeretlek Sirius! – mondta gyengéden.
- Én is kicsim!
- Kicsim? – kérdezte nevetve, csillogó szemekkel.
- Te vagy az én kincsem – mondtam, mire ő énekelni kezdett. Lágy, csilingelő hangon. Teljesen beleborzongtam.

Te vagy a legfőbb kincsem ebben az életben.
Hogy megismertelek azzal mindent megnyertem.
Örök az élet és örök a nyár,
ismerlek már.
Örök az élet és örök a nyár,
nekem nem kell (Rajtad kívül) nem kell más.

A lelkemen ott ég ma is az a jel,
Amit első érintésed égetett fel.
Szerelmeddel átírtad holnapomat,
Beszéded az életnek értelmet ad.

- Igazán?
- Igazán.
- Biztos, hogyha köztem, és az örök élet között kellene választanod, engem választanál?
- Ez nem kérdés.
- Szóval nem engem – vágtam be a durcás ábrázatom, de csak azt értem el vele, hogy mindketten szakadni kezdtünk a nevetéstől.
- Bolond! Persze, hogy téged!
- Akkor jó.

***

Milyen régen is volt ez. Boldogok voltunk, most meg… Áh…

***

Norah
Minden olyan összevissza… minden olyan sötét… Hol vagyok? Emlékszem, hogy ártatlanul az Azkabanba kerültem. Eleinte reménnyel töltött el, hogy Sirius közelében vagyok, de ez elmúlt. Egyedül maradtam a kínzó sötétséggel és a dementorokkal. Minden olyan hideg volt és szomorú, de most meleg van. Meleg… Mennyit vágytam rá az elmúlt évek alatt. És most melegem van, és a kínzó emlékek is eltűntek. Nem tudom, hogy hol lehetek, de határozottan jó hely, ha meleg van. Ez már biztos, hogy nem Azkaban. Kiderült, hogy ártatlan vagyok vagy meghaltam? Egyáltalán Siriusszal mi van? Azt tudom, hogy megszökött, de vajon ő hozott ki onnan? Ő is ártatlan volt? Ő jól van? Egyáltalán én jól vagyok? Mikor a gyengélkedőre kerültem Roxfortban, mindig arra ébredtem, hogy Sirius mellettem van és fogja a kezem. Vajon, most is itt van? Furcsán érzem magam, már egy ideje. Hangokat hallok, de nem tudom, hogy honnan, kitől szólnak. Tisztára, mint egy őrült. De végül is lehet, hogy Azkabanban megőrültem. Nem én lennék az első, és nem az utolsó. Mennyi ideje vagyok ilyen állapotban?
- Jó reggelt, szerelmem! – hallottam magam mellől egy hangot. Szerelmem? Sirius lenne az? Miért nem ismerem fel a hangját? Régebben ezer közül is felismertem volna, de most mi folyik itt? Ez a hang… Mi van, ha nem Sirius?
Egyszer csak egy szomorú kék szempár néz rám, szemeiből reménytelenség és fájdalom süt. Talán miattam? Tudni akarom, hogy mi folyik itt! Talán meg kéne szólalnom… Az segíteni…
- Sirius… - suttogom halkan, de nem hallja meg. Nem igaz! Miért vagyok ilyen halk? Mindig nagyhangú voltam, a suttogás nem az én reszortom volt.
- Bárcsak meggyógyulnál… Szeretlek, Norah! – mondta nekem szomorúan, majd megszakadt a szívem, úgy sütött szavaiból a fájdalom. Tudatnom kell vele, hogy hallom, amit mond! Hajrá Norah! Legszívesebben sírva fakadnék, olyan furcsa minden!
- Sirius… - suttogom újra, ezúttal meghallja. Úgy fordul meg a tengelye körül, mintha ráordítottam volna, pedig csak suttogtam. Most éppen azon vagyok, hogy ráirányítsam a tekintetem, ami furcsa módon nehezen megy. De sikerül. A szemem találkozik egy hitetlenkedő, meglepett, de mégis boldogan csillogó szempárral.
- Nono… istenem… köszönöm! – kiált fel, és szorosan magához ölel. Érzem, hogy folynak a könnyei, de miért? Hiszen megszólaltam, ami napok óta először sikerül. Mi van velem? Az én arcom miért nedves? Én is sírok? De hiszen nem vagyok szomorú, vagy mégis? Mikor éreztem utoljára Sirius fantasztikus csókjait? Mikor éreztem utoljára az ölelését?
- Hallasz engem? – kérdezte boldogan, mint egy kisgyerek, aki kismotort kapott karácsonyra. Most erre mit mondjak? Nem voltam elég világos? Hogyan mondjak igent? A szavak nem akarnak a számra jönni, de talán bólinthatnák. Igyekezhetnék, mert Siriusnak kezd lefagyni az arcáról a boldog mosoly.
Végre! Sikerült egy aprót bólintanom. Siriusnál ez felért egy heves igeneléssel. Kérdezném, hogy mi történt, de nem megy. Talán majd legközelebb, most egyre több fekete pont cikázik körülöttem, és mintha dőlnék hátrafelé. De nem kell félnem, Sirius itt van és vigyáz rám. Ő a legnagyobb biztosíték az ilyen dolgokban. Ez volt az a pont, mikor elájultam.

Sirius
Ezt nem hiszem el! Már teljesen feladtam a reményt, mikor egyszer csak hallok egy halk hangot, ami a nevemet mondja. Megpördültem a tengelyem körül, mire a tekintetem egy zöld szempárral fonódott össze. Az a szem, amit évek óta nem láttam csillogni, most mintha nem lett volna üres, mintha a szemembe nézne. Annyira boldog voltam, hogy szinte a nyakába ugrottam örömömben. Talán mégis meggyógyul! Kicsit megijedtem, mikor hirtelen elernyedt, és elájult. De már így is több minden történt, mint az elmúlt hónapok alatt.
Ekkor egy bagoly röppent be az ablakomon. Óvatosan az ágyra fektettem Noraht, majd elkezdtem olvasni a levelet.

Sirius!
Hát… öhm… mit is írjak…Nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Az a helyzet, hogy szeretem Ginnyt, és meg szeretném kérni a kezét…Hogy csináljam? Kérlek, segíts! Mit mondjak? Milyen gyűrűt vegyek neki? Én nem értek az ilyenekhez…
Egyébként hogy vagy? Norah jobban van már? Tényleg… Neki megkérted a kezét? Hogy csináltad?
Harry

Ezen a levélen jót mulattam, de nagyon örültem, hogy hozzám fordult segítségért. Igazából megkértem Norah kezét, de az egész kapcsolatunk nagyon bonyolult volt. A Roxfort után támadt egy csúnya nézeteltérésünk, és sokáig nem beszéltünk egymással, így az eljegyzés is későbbre tolódott. Nem sokkal Harry első születésnapja után kértem meg a kezét. Egészen addig bénáztunk, túl bonyolítottuk az egész szerelmesdit.

***

- Harry olyan aranyos! A szemei olyanok, mint Lilyé, de a haja és minden más tulajdonsága Jamesre emlékeztet, bár talán egy kicsit visszafogottabb, ami Lilyre jellemző… - áradozott lelkesen Norah, észre sem véve, hogy én már nem a szavak tartalmára figyelek, hanem az arcára. Olyan édes, mikor lelkesen mesél valamit… Talán itt az idő…
- Norah…
- És milyen édes volt azon a játékseprűn!
- Norah…
- Tuti, hogy kviddics sztár lesz belőle…
- Norah…
- Hm? – kérdezte, és végre engem is szóhoz hagyott jutni. Meglepődve figyelte, ahogyan letérdelek elé…
- Norah Nilve, hozzám jössz feleségül? – kérdeztem, mire ezernyi érzelem suhant át a szeretett arcon. A várva várt igen helyett, a nyakamba ugrott és csókokkal árasztott el, de úgy, hogy megszólalni sem bírtam. De most nem is a szavak számítottak, hanem a tettek, a csókok és az ölelések. Ez volt életem egyik legszebb pillanata. Máig úgy él bennem, mintha tegnap történt volna.

***

„Harry!
Gratulálok! Nem kell ezen aggódnod, improvizálj! A boldogságot nem lehet előre megtervezni. Vegyél neki egy szép gyűrűt, ami neked is tetszik, de ne legyen túl drága, mert akkor az jönne le, hogy megvenni akarod, és nem elvenni. Térdelj le elé, kérd meg a kezét, hidd el nem fog azzal törődni, hogy hogyan mondod. Az fog számítani, hogy mit mondasz. Ginny nagyon boldog lesz, hidd el nekem. Szeret téged, ne félj!
Norah már egy csöppet jobban van, de még nem merek reménykedni. De ma végre megszólalt! És felismert! Annyira örültem neki…
Egyébként, igen megkértem Norah kezét. Egyszerűen letérdeltem elé, és megkérdeztem tőle, hogy hozzám jön-e, ő meg boldogan a nyakamba ugrott. Úgy hogy nem kell túl spirázni a dolgot… Azt hiszem, hogy nyugodtan gondolhatom, hogy Norahnak és nekem van a leghosszabb eljegyzésünk. Szerintem siess az esküvővel! Na jó, ez vicc volt!
Vigyázz magadra és Sok sikert!
Sirius”

Teltek ismét a napok, a hetek és a hónapok, Norah állapota ismét nem javult. Néha azt vettem észre, hogy engem néz, de megszólalni nem szólalt meg. Remus és Tonks nem igazán értek rá, hiszen kisbabájukkal Teddel kellett foglalkozniuk. Harry és Ginny gyakran jöttek látogatóba, a fiatal pár boldogsága pozitívan hatott Norah hangulatára, de Harrytől nem várhattam el, hogy gyakrabban jöjjön, mert meg van a saját élete, neki azzal kell foglalkoznia. Mindenkinek meg van a saját élete, bár az enyémmel nem sokat törődtem mostanság. Éjjel-nappal Norah mellett voltam, hátha mutat valami javulást.

Norah
Jaj, megszakad a szívem ettől a szomorú kiskutyától! Sirius… Nem is tudom, hogy miért színészkedem előtte. Igazából azt találtam ki, hogy egyelőre nem mutatok előtte semmi javulást, és majd ha teljesen meggyógyultam, akkor leplezem le magam. Mikor aludt, gyakran keltem fel újságot olvasni, és döbbenten olvastam az elmúlt időkben történt eseményekről. Roxforti csata teljesen megdöbbentett… Mennyi halott… Pipogyusz a jó oldalon halt meg? Nem gondoltam volna sose róla, hogy titokban jó ember. Éjjelente elkoboztam a pálcáját és gyakoroltam, no meg a beszéd gyakorlása is rám fért. Már egész visszajött a hangom. Harryt beavattam a dologba, bár eltartott egy ideig, míg megértette, hogy mit akarok. Hiába azért nem voltam túl világos. Sebaj…
Harry rábeszéli Siriust, hogy menjen vele valahova, míg Ginny vigyáz rám. De koránt sem egyszerű, mert Sirius nem hajlandó magára hagyni. De könyörgöm, neki is kell szórakozás! Én felépülök, ő meg majd megőrül? Ez így nem járja.

Végre! Holnap leleplezem magam! Ginnyvel rengeteget gyakoroltunk, beszélgettünk és varázsoltunk. Nagyon aranyos lány, örülök, hogy Harry őt választotta.

Harry elhívja valahova Siriust, én pedig meglepetést készítek neki. Sirius egy peches emberke… A hálám örökre üldözni fogja… :)

Sirius
Harry megint elhívott valahova, nem tudom, miért nem értik meg, hogy nekem Norah mellett a helyem. Miután hazaérek az ilyen találkozókról mindig rosszabb hangulatban találom Noraht, nem tudom, hogy miért. És még mindig semmi változás. Kezdem feladni… Végre! Megpillantom a házunkat, sötét van odabent. Történt valami? Aggódni kezdek… Egy gombóc kúszik a torkomban fel és le.
Kinyitom az ajtót, felkapcsolom a villanyt, és gyökeret eresztek döbbenetemben.

Stop… ezt biztos, hogy álmodom! Sirius, ébredj fel!
- Szia! Gyere, ülj le, kész a vacsi! – mondja teljes természetességgel. Mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna. De régen láttam ezt a mosolyt az arcán… Várjunk csak! Ez csak Harry és Ginny műve lehet!
- Norah?
- Ne nézz már úgy, mint egy szellemre! Jól vagy?
- Ööö… de… te…
- Na jó, nem izéllek tovább. Ez az én meglepetésem, amiért ápoltál és vigyáztál rám.
- Jól vagy? – hebegtem.
- Igen. Harry feladata az volt, hogy elhívjon téged valahova, míg Ginny nekem segített, hogy meglephesselek.
- Mióta?
- Nem tudom, nem olyan régóta. Meg akartalak lepni.
- Sikerült – mondtam enyhe mosollyal az arcomon. Még mindig nem fogtam fel.
- Na mi van? Meg se ölelsz? – kérdezte nevetve. Nem volt teljesen olyan, mint annak idején, de már kezdett hasonlítani régi önmagához. Azonnal hozzáléptem és szorosan magamhoz öleltem.
- Többet nem engedlek el – mondtam.
- Áll az alku! – mondta mosolyogva. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az ajkaink összeforrnak és vadul, de mégis gyengéden csókolózunk. Ebben a csókban rengeteg érzésünk volt, szenvedély, boldogság, minden… Ez nagyon hiányzott az életemből, jobban, mint bármi más. Ez a csók meggyógyítja szívünket, lelkünket, hiszen gyógyír a szerelem.
- Szeretlek, Norah!
- Én is szeretlek, Sirius! És köszönök mindent, amit értem tettél. Nélküled, sose gyógyultam volna meg.
- Leszel a feleségem?
- Höh?
- Norah Nilve, hozzám jössz feleségül?
- IGEN! – sikította. – De még az előző igenem se járt le.
- Ez az igen, kevesebb időtartalmú lesz. Most hamarosan összeházasodunk, amint teljesen meggyógyultál. Azt hittem, hogy soha többé… - kezdtem, és egy könnycsepp indult a szememből. Norah gyengéden letörölte, majd énekelni kezdett.

Öt hónap múlva Norah és én összeházasodtunk, boldogabbak voltunk, mint valaha. Nem sokkal később megszületett a lányunk Viviana Black. Bár Norah már kicsit idős volt a szüléshez, de nem volt komolyabb gond. Most nagyon boldogok vagyunk mi hárman… És hamarosan Harry is apa lesz, mivel Ginny babát vár. De most az számít, hogy Viv, Norah és én remekül vagyunk. Sosem gondoltam volna, de igaz, ami igaz, mindig van remény.
Sose add fel a harcot, küzdj célodért a végsőkig!
Ne feledd, hogy mindig van remény!