A klónok támadása

Ginewra furcsa története arról, hogy hogyan jött össze Lily és James… Ez persze lehetetlen, de így is történhetett volna… Lily és James mindennapi veszekedéseit két fiú és egy lány váratlan felbukkanása zavarja meg…

Minden teljesen átlagosan normálisan zajlott, ahogy egy szeptemberi naphoz illett. A nap fáradtan bújt el a nyugati horizont mögött, helyet adva a fényes C alakú holdnak. Skócia egy távoli részén egy varázslatos kastély magasodott. A kastélyban élő diákok békésen írták a házi feladatukat, kellemesen beszélgettek, kivéve két fiatalt. Ők ketten a klubhelyiség közepén veszekedtek. Ez az ingyen műsor minden nap zajlott, a griffendéles diákok már rég hozzászoktak.

- Naa Evans! Csak egy randi! – kérleltem szívszerelmemet, majd beletúrtam kócos, fekete hajamba. Mindennap ez ment, randit kértem, ő meg nemet mondott. Olyan édes, mikor az arca mérgében felveszi a haja színét.

- NEM! Nem megyek randizni veled, Potter! Se most, se máskor!

- De Evans…

- Nincs de! Tűnj innen és hagyj békén! Elegem van belőled! Gyűlöllek, te öntelt, egoista, felfújt hólyag! Seprű nélkül is üldözhetnéd a cikeszedet!

- Köszi, édes! Remekül körülírtál. Most én jövök. Te meg egy gyönyörű, okos, bátor, makacs, szerelmes, vörös szépség vagy! – mondtam vigyorogva. 1-0 ide.

- Szórakoztasd a nénikédet a szövegeddel!

- Nincsen nénikém. – feleltem, mire a drága, jó Lily Evans majdnem felrobbant. Olyan édes! Evans dühösen fújtatott egyet, majd kiviharzott a klubhelységből. Pár perc múlva követtem.

- Lily várj!

- Lily? – kérdezte megilletődve. Nem csoda, még sosem hívtan Lilynek, csak Evansnak.

- Így hívnak nem?

- De…

- Bocsáss meg, amiért ilyen tahón viselkedtem.

- No csak! A Nagy James Potter bocsánatot kér?

- Igen. Sajnálom.

- Ezúttal csalódtam benned, Potter. – Mi? Amiért bocsánatot kértem? Ez a csaj… nem normális… - De kivételesen kellemesen. - … csodálatos…

- Ilyet se hallani mindennap! Lily Evans kellemesen csalódik James Potterben.

- Gyakrabban megeshetne. – Ez tényleg Lily Evans lenne? Normális hangon, már szinte kedvesen beszélget James Potterrel, vagyis velem?

- Oké.

- Mi oké?

- Gyakrabban meg fog esni.

- Ígéred?

- Ígérem, és még mást is.

- Mi mást?

- Hogy egy napon Lily Potter leszel.

- Azt lesheted. Ne kezd megint Po… James!

- James? – hápogtam.

- Ez a keresztneved nem?

- De igen.

- Egy bizonyítékot mutass arra, hogy van rá esélyed, hogy a feleséged leszek.

- Hát… ööö… - ekkor három idegen hang beszélgetése ütötte meg a fülünket.

- Al! Fejezd már be! Te is James! Egyfolytában veszekedtek! – Al? James?!

- Nyugi, húgi! Csak beszélgettem az öcsémmel.

- Na persze. Vedd lejjebb az egódat bátyó!

- Hah…

- Megmondanátok, merre megyünk? Már rég takarodó van, Frics nem fogja elfogadni kifogásnak, hogy…

- Ugyanmár! Amúgy is a dirinél voltunk!

- Igen, de már vagy félórája kijöttünk tőle.

- Ne agyalj annyit, Lunácska!

- Ne hívj a második nevemen!

- Oké-oké.

- Ti nem vettétek észre, hogy eltévedtünk?

- Félsz Al?

- Nem. – Lilyvel odamentünk hozzájuk.

- Mi szívesen segítünk… - de mind az ötünk torkára fagyott a szó, mikor megláttuk egymást. Két fiú volt és egy lány. A két fiú szakasztott hasonmásom volt, bár az egyiknek zöld szemei voltak. A lány Lily tökéletes hasonmása volt, csak pár évvel fiatalabb kiadásban.

- Fúha! – kiáltott fel a barna szemű klónom. – Ti meg kik vagytok?

- Ezt mi is kérdezhetnénk. – szólaltam meg. – Gonosz klónok, vagy mi a szösz?

- Nagyon vicces. Nem vagyunk klónok, és ti?

- Mi se.

- Ki… kik vagytok? – kérdezte Lily bizonytalanul.

- Az én nevem… - kezdte a fiú, de ekkor Sirius érkezett meg.

- James! Már mindenhol kerestelek! – lihegte, majd a hasonmásokra nézett és kimeresztette döbbenetében a szemeit, még a mozdulatai is félbe maradtak.

- Ő… Ő… - nyögött fel Lily hasonmása – Sirius Black!

- Ugyan hugica! Már hogy lehetne ő Sirius Black?!

- Apu mutatott róla egy képet, és pont úgy nézett ki, mint ő!

- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy ők hárman… - kezdte hitetlenkedve a zöldszemű klónom – Sirius Black, James Potter és Lily Evans? Csak mert az lehetetlen…

- Pedig mi vagyunk. – vigyorogtam, a három idegen hitetlenkedve meredt ránk. – Miért ilyen hihetetlen?

- Hát, mert ti már meghaltatok. És nem ilyen fiatalon…

- De hát élünk!

- A jövőből jöttetek? – kérdezte Lily. Mi van?

- Mi az, hogy a jövőből?! Ti a múltból. – vigyorgott a barna szemű hasonmás. – Szerintetek mennyit írunk most?

- 1977.

- 2022.

- MI?! – kiáltottunk fel mind az öten. 2022? Az 45 év! 45 év múlva már nem élek…

- Mi a nevetek? – nyögtem.

- James Sirius Potter. – felelte a barnaszemű klónom. James? Sirius? Potter?!

- Albus Perselus Potter. – mondta a zöldszemű. Perselus? Ugye, nem Pipogyuszról kapta a nevét?! Perselus és a Potter név egymás mellett?

- Lily Luna Potter. – mutatkozott be Lily hasonmása.

- Úristen… - nyögött fel Lily. Ezek szerint Lilynek köze lesz hozzám…

- Kik a szüleitek? – kérdezte Sirius sokkos állapotban.

- Harry James Potter és Ginevra Molly Weasley Potter. A nagyszüleink pedig: Arthur és Molly Weasley, valamint James és Lily Potter.

- Tessék? – hápogta egyetlen Lilym.

- Látod Ágas! Mégiscsak Lily Potter lesz Evansből.

- Mondd csak… Albus… kikről kaptad a neved?

- Albus Dumbledore-ról és Perselus Pitonról.

- TESSÉK?!

- Jól hallottátok. Miért olyan hihetetlen? Apu azt mondta Roxfort két dicső igazgatója volt. – Sirius felröhögött.

- Pipogyusz? Dicső igazgató?

- Volt? Meghaltak?

- Igen. Dumbledore 1997-ben…

- Ki ölte meg? – kérdeztem.

- Perselus Piton. – Na, most már végképp nem értek semmit. – Piton meg 1998-ban halt meg.

- Őt ki ölte meg?

- Nagini, Voldemort kígyója, a roxforti csata közben.

- Roxforti csata?

- Igen. Voldi megtámadta Roxfortot, mert nem adták ki neki aput.

- Tessék? Voldemort azért támadta meg Roxfortot, mert a fiam nem adta ki magát?

- Igen.

- És ugye nem adta ki magát?

- Először nem, de aztán igen. Aztán végül is apu győzött, és Voldi meghalt.

- Al! – kiáltott fel kis James. – Ha 1977-ben vagyunk, akkor itt van még a baziliszkusz!

- Baziliszkusz?

- Igen. Apu ölte meg, mikor másodéves korában megmentette anyut a titkok kamrájában. – itt ültem le. A három gyerek egymást túlkiabálva mesélték el a fiam kalandjait, mi csak döbbenten hallgattuk őket. Mikor hajnaltájban végeztek, megcsókoltam Lilyt, és pofon helyett visszacsókolt.

Az unokáink (de furcsa ezt mondani) két hetet töltöttek velünk, majd eltűntek. A történeteik kitörlődtek a fejünkből, de Lilyvel továbbra is együtt voltunk. Természetesen továbbra is sokat veszekedtünk, de boldogok és szerelmesek voltunk. Sirius is, mintha kicsit megkomolyodott volna, már nem váltogatta olyan sűrűn a barátnőit. Lilyvel szinte a Mennyországban éreztük magunkat. Úgy érzem, boldogan élünk, míg meg nem halunk…

Nem sokkal Roxfort elvégzése után összeházasodtunk, majd megszületett a fiunk Harry. Harry első szülinapja után furcsán éreztem magam, valamiért nem akartam, hogy eljöjjön a Halloween. De ezt a megérzésemet nem vettem komolyan, és október utolsó napján meg is bántam. Hallgatnom kellett volna a megérzésemre. Boldogan éltünk egészen Halloweenig, amikor mindenki tudja (rajtunk kívül), hogy mi történt…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.